
Csapatunk kellemes meglepetésre vasárnap délután 1-0-ás győzelemmel távozott a középmezőnyben tanyázó Csákvár otthonából a Merkantil Bank liga 13. fordulójában. A győztes találatot szerző Hidi Patrik, valamint megbízott vezetőedzőnk, Kincses Ádám értékelt.
Egy izgalommentesnek nehezen nevezhető mérkőzésen a találkozó hosszabbításában Hidi Patrik 11-es gólja jelentette a három pontot végül. Ez volt amúgy csapatunk első tizenegyese a másodosztályban a visszatérés óta, ezt megelőzően az utolsó NB II-es Vasutas tizenegyest 2001. június 17-én Borgulya István értékesítette a Monor ellen.
További jó hír, hogy először a bajnokságban nyert kétszer egymás után a BVSC, ráadásul gólt sem kapva, és ami még lényegesebb, hogy hosszú idő után, a 4. forduló óta először, ismét elhagyta a kiesőzónát a zuglói alakulat. Akár elkezdhetünk felfelé is nézegetni, hiszen a 7. hely mindössze egy győzelemre van tőlünk, de azért inkább az érdekelt bennünket, hogy a megbízott vezetőedző Kincses Ádám és a mindent eldöntő pillanatban higgadt maradó Hidi Patrik aláírná-e most a jelenlegi helyezésünket, ha ezt garantálni tudnánk.
A mérkőzésen, amúgy ugyanabban a felállásban, mint legutóbb a győztes Siófok elleni meccsen szereplő zuglói 11 vette fel a harcot a Fejér megyeiekkel, akiknek hazai pályán nem igazán megy, hiszen a Honvéd, a Győr és a Budafok után a negyedik vereségüket szenvedték el. Csapatunkban nyerő húzásnak bizonyult a szünetben csereként beálló Kelemen Patrik játéka, aki kiharcolta a végjátékban a tizenegyest, úgy, hogy a sárga lapok aránya akkor már 6-0 volt a javunkra. Először a megbízott vezetőedzőt Kincses Ádámot kérdeztük.
Először a szezonban egymás után másodszor sikerült nyerni, és a szokásos 0-0-s első félidőt követően, végül ötödször nem kapott gólt a csapat, ez volt az alapja a győzelemnek?
Az elmúlt négy mérkőzésből hármat meg tudtunk nyerni, úgy érzem ez egyértelmű előrelépést mutat, ami a csapat érdeme. A befektetett munka kezd megtérülni hozzáállásban, taktikában, mentalitásban, külön öröm, hogy ismét kapott gól nélküli meccset játszottunk. Kiélezett és kiegyenlített meccs volt, mindkét csapatnak voltak lehetőségei és nehézségei, nagyjából azonos mennyiségben. Nem gondolom, hogy ordító gólhelyzetből több lett volna a túloldalon, itt is, ott is volt kapufa, illetve meg nem adott tizenegyes nekünk, les gól nekik, az pedig az együttes erőnket mutatja, hogy a hosszabbításban ki tudtunk harcolni egy büntetőt. A lélektani dolgok döntöttek a javunkra, amelyben nagy szerepe van a fegyelemnek és a koncentrációnak.
Hogy dőlt el, hogy ki lövi a büntetőt? Annak idején az osztályozó előtt még Urbán Flórián említette, hogy ha tizenegyes lövésekre kerül a sor, akkor ő nagyon nyugodt, mert biztos benne, hogy több is mint öt olyan játékos van a keretben, aki bátran odaáll ebben a helyzetben, és be is lövi azt.
Ezek mindig kiélezett helyzetek, most Hidi Patrikkal beszéltem meg előzetesen, hogy ha ilyen szituáció adódik, akkor vállalja el, és ezt kérdés nélkül meg is tette. Annak örülök, hogy én is úgy érzem több olyan játékos is van a csapatban, aki az ilyen helyzetekben magára vállalja a felelősséget. Örültem, hogy Patrik a tapasztalatával és higgadtságával értékesítette a tizenegyest.
Az egy dolog, hogy a játékosok ezt felvállalják, de te odanézel ilyen helyzetben, mert ismerek olyan edzőt, aki hátat fordít, befogja a szemét, és inkább azt választja, hogy a körülötte lévők reakciójából derüljön ki, bement-e a büntető?
Nekem is megfordult a fejemben, hogy odanézzek, vagy sem, de végül nem fordítottam hátat az eseménynek. Így azért még nagyobb a felszabadultság és boldogság, amikor egy ilyen helyzetben, higgadt tud maradni a lövő és utána önfeledten együtt tudunk örülni.
A találkozó vége felé, a meccs addigi alakulásából, főleg a sárga lapok alapján, úgy is tűnhetett, hogy már nem születhet ilyen súlyú ítélet, de végül jött a csereként beálló Kelemen Patrik.
Örülök, hogy a cseréink most is, élen Kelóval hozzá tudták tenni ezt a hatalmas pluszt a meccshez. Keló egyik specialitása, hogy nagyon jól megtartja a labdákat, jól fedezi őket, a sebessége is megvan, hogy adott esetben meghúzza a szélen és agilis is az egy-egy elleni szituációkban, no meg a tavalyi bajnokságból is sokan emlékezhetnek rá, hogy rengeteg tizenegyest kiharcolt, úgy gondolom egy teljesen jogos büntetőhöz jutottunk, hozzáteszem nekünk ez volt az első tizenegyesünk amit kaptunk itt a másodosztályban.
Nagyon hosszú idő után újra kikerült a csapat a kiesőzónából, tudván, hogy négy közvetlen búcsúzó is lesz a szezon végén ettől az osztálytól, ha most eléd tennénk egy papírt, hogy garantáljuk a mostani 14. helyet, azt aláírnád?
Természetesen – és hangosan felnevet a felvetésen a vezetőedző. – Olyan szempontból mindenképp, hogy a fő célunk, amiért dolgozunk, az a biztos bentmaradás, ez a helyezés pedig ezt mutatja. A legfontosabb, hogy teljesítményben legyen egy folyamatosság, és sikerüljön kiépíteni győztes sorozatokat. A következő mérkőzés sem lesz egyszerű, hiszen a nagyon jól szereplő Kozármisleny érkezik hozzánk, de arra készülünk, hogy újabb pozitív meglepetést okozzunk. Ehhez minden támogatást örömmel veszünk, például, ha minél többen jönnek ki szurkolni nekünk. Azt is köszönjük, hogy most Csákvárra újra eljöttek a szurkolói csoportból, minden biztatás a lelátóról sokat jelent a csapatnak, a nehéz helyzetekben.
Hidi Patrik a nyáron érkezett a BVSC-hez, nyugodtan mondhatjuk egyik sztárigazolása volt a klubnak, aki több mint háromszáz NB I-es mérkőzéssel a háta mögött, a tavaly az élvonaltól búcsúzó Vasasból került a Szőnyi útra. Az Ikarusban nevelkedett és a Honvédban vált élvonalbeli játékossá, mi több legnagyobb sikereit, bajnoki és kupagyőzelmeit is a kispestiekkel ünnepelhette. Válogatott kerettagságig vitte és kétszer is belekóstolt a légiós életbe, a spanyol másodosztályú és nagy múltú Real Oviedóban is szerepelt. Az asztúriai hercegség fővárosában, amely nem mellesleg a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso szülőhazája, egy szezont töltött. A novemberben krisztusi korba lépő bal lábas védekező középpályás, saját bevallása szerint is gyorsan beilleszkedett a csapatba, teljesítményével próbál húzóembere lenni a zuglóiaknak.
Ami először szembetűnő a jegyzőkönyv alapján, hogy szépen kisárgázták a csapatot Csákváron, neked is kijutott egy, de mondhatjuk, ha ez a mennyiségű sárga túlzónak is tűnhet, minden jó, ha a vége jó?
Igen észleltük mi is bent, hogy ennyi lapot kaptunk, de a végén a legfontosabb ítéletnél Keló szépen kiharcolta a tizenegyest, és azt megadta a játékvezető. Hittünk benne, beszéltünk is róla, hogy akár a 80., 90. percben is képesek lehetünk gólt szerezni. Azt tudtuk, hogy a Csákvárnál lesz többet a labda, és kezdeményezőbbek lesznek, erre készültünk is, de fontos, hogy a védekezésünk az utóbbi időben, többé-kevésbé rendben van. Ami a hiányosságunk, az az előre játék, de azt nehezebb is megszervezni, mint a védekezést. Jó alapnak tekinthetjük, hogy ebből a négy meccsből három győzelemmel jöttünk ki.
Nem kell hollywoodi forgatókönyv ahhoz, és sok fociról szóló film végződik úgy, hogy a hős előlép a legvégén tizenegyest rúgni, volt már ilyen a praxisodban a pályafutásod alatt, és ilyenkor mire gondol az ember?
Egyszer már voltam hasonló helyzetben, leginkább önbizalom kell és koncentráció. A Honvédban egy kupaelődöntő utolsó tizenegyesét bízták rám az MTK ellen 2020-ban, és azt is sikerült belőnöm, később a Mezőkövesd ellen a kupát is megnyertük. A mostani meccsen, mondhatjuk, hogy én voltam kijelölve. Szoktuk gyakorolni a tizenegyeseket edzés végén, és Ádi – Kincses Ádám edző – odajött és szólt, hogy ha lesz ilyen helyzet, akkor én rúgjam. Ahogy megítélték a büntetőt, egyből fel is vettem a labdát és nem volt kérdés, hogy elvállalom. Nyomás nyilván van az emberen, de én alapból próbálom higgadtan, kivárva lőni a tizenegyest, így is gyakorlom és eddig ez bejött.
Furcsán hathat a kérdés, de az első félidőben volt egy hatalmas mentésed, amikor a kapu torkából rúgtad ki a labdát, melyik az értékesebb momentum a számodra?
Mindegyik ugyanolyan fontos – mondja nevetve Patrik – ha választani kell, nyilván azért a 94. percben belőni a tizenegyest 0-0-nál fontosabb és mindenki azt fogja rólad megjegyezni, nem pedig, hogy kirúgtam a gólvonalról a labdát, de nyilván jó megélni ezt is, hogy a gólba tartó labdát sikerült kikanalazni.
A 4. forduló után újra bentmaradó helyen áll a csapat, nálad is adja magát a kérdés, ha eléd tennénk egy papírt alá írnád-e most ezt a 14. helyet?
Ez egy nehéz és összetett dolog, de ha egyszerűen kellene válaszolni, akkor ezzel a kitűzött célt elérnénk, tehát igen. Ha azt nézzük viszont, hogy most jó irányt vett a csapat az utóbbi időben és hogy mindössze három pontra van tőlünk a hetedik hely, akkor azt mondom, hogy inkább azt írnám alá gondolkodás nélkül.
Nyár végén érkeztél, elég gyorsan meghatározó játékossá váltál, ami nyilván egy elvárás is volt, hogy érzed magad a BVSC-ben, és ennyi első osztályú szezon után milyen a másodosztályban?
Nagyon jól érzem magamat a klubnál, megkaptam azt a bizalmat, amit a tavalyi bajnokságban a második félévben már a korábbi csapatomnál nem. Nagyon sokat segített a társaság is a beilleszkedésnél, tényleg nagyon jó srácok alkotják ezt a keretet és ez is közrejátszik, hogy jól érezzem magam. Nyilván a ligának a körítése és színvonala más, mint az NB I, de ez most itt is egy nagyon különleges szezon. Ha csak két kieső lenne, már kezdenének kirajzolódni az erőviszonyok, de így, hogy négy kieső van és a 7., és 14. hely között ilyen kicsi a távolság, adja magát, hogy a liga 70 %-a a bentmaradásért küzd, a többiek pedig mennek a feljutásért. Egyáltalán nem zavar, hogy ez most a másodosztály, segít benne, hogy élvezem a játékot a meccseken és edzéseken is. Lekopogom sérülés sem hátráltat, úgyhogy tényleg jól érzem magam.
A középpályán és a védelemben is egyaránt elsőrangú teljesítményre képes Hidi Patrikkal együtt, bízunk a csapat további eredményes szereplésében. A téli szünetig még öt mérkőzés van hátra, csapatunk vasárnap fennállása folyamán először, az eddig bravúrosan szereplő, a tabellán negyedik helyen álló Kozármisleny csapatával mérkőzik, délután egy órától a Szőnyi úton.
Hajrá, BVSC!
Merkantil Bank Liga, 13. forduló
Aqvital FC Csákvár–BVSC-Zugló 0-1 (0-0)
Csákvár: Pécsi – Murka, Babós, Karacs, László N. – Szakály D., Major M. (Farkas A., a szünetben), Gazdag V. (Simon A., 78.) – Tamás N., Nagy Z., Baracskai (Juhász L., 69.). Vezetőedző: Tóth Balázs
BVSC: Csenterics – Benkő-Bíró, Vinicius, Hesz, Király Á. – Hidi P., Gergely P. (Csősz, 78.) – Tóth M. (Kelemen P., a szünetben), Szilágyi M. (Mészáros A., 90+1.), Mucsányi (Nagy J., 81.) – Horváth R. Megbízott vezetőedző: Kincses Ádám
Gólszerző: Hidi P. 94. (11-esből)
Léderer Ákos