Olimpiáig

Kézilabda visszatekintés – újjáalakult szakosztály

Kézilabda visszatekintés – újjáalakult szakosztály

Négy részes videósorozatot indít honlapunk, amelyben visszatekintünk kézilabda szakosztályunk elmúlt négy szezonjára. Elsőként a kezdeteket elevenítjük fel, de előtte még visszakanyarodunk a régmúltba is.

Bár 2016 tavaszán alakult meg jelenlegi kézilabda szakosztályunk, a BVSC-Zugló lassan 110 éves történelmében korábban is űzték már ezt a sportágat. Az első híradások a kézilabdázókról még 1949-ben olvashatóak, igaz, ekkor még nagypályán játszottak együtteseink. Tíz évvel később a nagypályás kézilabda megszűnt és 1962-ben hozta létre egyesületünk a női kispályás szakosztályt. Az együttes aztán a Budapest II. osztályból fokozatosan feljebb jutott és 1972-ben egy szezont az NB I-ben is játszott. Végül 1978-ban megszüntették a szakosztályt.

Így érünk el 2016 tavaszához, amikor Prukner-Tollingász Nóra irányításával újjáalakult a szakosztály.

„Igazából nem az én ötletem volt, de mivel Zuglóban, a Polgármesteri Hivatalban dolgoztam a sporttal, így egyértelműen hozzám tartozott a BVSC. Jó viszonyt ápoltunk és hozzám is közel álltak. Aztán jött az ötlet, hogy a kézilabda szakosztályt megalakítsák és akkor még egy lépéssel közelebb jutottunk. Elkezdtem szervezni a toborzásokat Zuglóban, amivel könnyebb dolgom volt, mert az összes iskolát ismertem már a sport miatt. Az akkori alpolgármester, Rozgonyi Zoltán nagyon sokat segített az első lépéseknél” – árulta el szakosztályvezetőnk.

„Abban pedig szintén nagyon sok segítséget kaptam tőle, hogy a március 15-e után alapított szakosztály, április 1-től már tudjon szerény létszámban edzéshelyszínt találni. Mivel Zugló amúgyis az egyik legszegényebb terület a nagy tornacsarnokokban, így kikényszerültünk a Móra Ferenc Általános Iskola műfüves pályájára. Minden iskola nagyon segítőkész volt és lelkesen segítették a toborzást, így egy hónap múlva már 16, szinte teljesen más korú gyerekkel foglalkoztunk, akikre két edzőnk volt. Aztán folyamatosan nőtt a létszám. Jól látszódott, hogy Zuglóban ez kiaknázatlan terep és igény van a kézilabdára.”

A 2016/2017-es szezonban már négy bajnokságban is indított csapatot a BVSC. Bár még meghatározó szerepet nem játszottak együtteseink, de ez nem is csoda, hiszen ekkor ismerkedtek meg fiatal sportolóink a kézilabda alapjaival. Ennek ellenére folyamatosan bővült a szakosztály létszáma.

Az alábbi videóban visszatekintünk az első évre:

 

Folytatjuk!

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay