Ki nyer majd? Kérdezz, felelek élsportolóinkkal-8.!

Aki válaszol: SZEGEDI DÖME

 A Versenykiírás ide kattintva olvasható>>>

Következő interjúalanyunk egy olyan sportág képviselője, amely egy nagy lehetőség, egészen pontosan olimpiai szereplés előtt áll. Ezért ma a karatéra a korábbinál jóval nagyobb figyelem jut. Szegedi Döme, klubunk kiválósága tud is erről mit mesélni.

Azt mondják, a nagyon aktív, bunyós gyerekekből lesznek a jó küzdősportosok. Így van ez a Te esetedben is?

- Aktívnak aktív voltam, de bunyósnak nem mondanám magamat.

Ezek szerint a tatamin kívül sosem verekedtél?

- Szerencsére elkerültek az ilyen szituációk. Talán egyszer voltam bunyóközeli helyzetben, de akkor is sikerült elkerülni a fizikai kontaktust. A karate olyan küzdősport, amely fegyelemre, tiszteletre és alázatra tanítja meg az embert. Én is annak köszönhetően lettem azzá, ami vagyok, hogy a karatéban a fenti tulajdonságokat elsajátítottam.

Sosem próbáltál ki más sportágakat?

- Fociztam, kézilabdáztam, sőt vízilabdáztam is. De mellettük mindig karatéztam. Egy darabig párhuzamosan, aztán csak önmagában.

Miért nyerhetett a karate?

- Piliscsabán gyerekeskedtem, ott kezdtem karatézni. Kilenc évesen már magyar bajnokságot nyertem, ami kétségtelenül nagy lökést adott afelé, hogy a karatét válasszam.

Piliscsabáról indultál, hozzánk pedig némi kerülővel érkeztél. Hogy is lettél BVSC-s?

- 9-13 éves korom között Piliscsabán versenyeztem. Azt azonban tudtunk, hogy az előrelépés érdekében muszáj lesz nagyobb klubot találnunk. A versenyeken találkoztam a Fighter-es edzőkkel, egyszer pedig úgy alakult, hogy egy csapatban versenyeztem velük. Innen pedig egyenes út vezetett a Köztársaság téri edzőterembe. A fiatal éveimet tehát már a fővárosi klubnál töltöttem, amely 2011-ben egyesült a BVSC-vel. Azóta a Szőnyi út a második otthonom.

Nagyon fiatalon berobbantál az élvonalba.

- Igen, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy karatés lettem. Már 13 évesen versenyezni kezdtem, 2009-ben pedig már egy párizsi korosztályos versenyre is kivittek, ahol én voltam a csapat legfiatalabb tagja. Itt még az első körben búcsúztam, de a novemberi korosztályos vébén már a bronzmeccsig is eljutottam.

A hazai közvélemény 2011-ben kapta fel a fejét, amikor Malajziában sikerült megnyerned a junior világbajnokságot. Hogy élted meg azt a sikert?

- A magyar karatesport történetében ritkán fordul elő, hogy egy sportoló világbajnoki aranyérmet nyerjen. Előttem csak a sportág nagy alakja, S. Kovács Ádám volt erre képes. De az is már 11 évvel korábban volt. Malajziában nagyon kijött a lépés, jó formában voltam, a versenyzés is jól ment. A siker pedig a sportágra irányította a figyelmet, melyből egy kevés nekem is jutott. Direktebb hatása is volt, mert nekem nagy magabiztosságot adott ez a győzelem.

A magabiztosság pedig eredményességgel is párosult.

- Junior Európa-bajnoki bronzérem, U21-es világ- és Európa-bajnoki bronzérmek, illetve a világ egyik legerősebb versenyének, a Párizsi Opennek a megnyerése jellemezte az elkövetkezendő éveket. 2014-ben, 19 évesen ráadásul 67 kilogrammban az összetett világranglistán is első voltam. Szóval akkoriban minden kerek és szép volt.

Küzdősportban mindig a legnehezebb az utánpótláskorosztályból a felnőttek közé kerülni. Neked, hogy sikerült ez a váltás?

- Nekem is nagyon nehezen. 2014-ben már tagja voltam a felnőtt EB-n szereplő csapatnak, 2015-ben pedig a brémai világbajnokságon 67 kg-ban én képviseltem Magyarországot. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a felnőtt mezőny más, mint a korosztályos. Ráadásul az én súlycsoportomban az újpesti Tadissi Martial-lal ketten nyüstöltük egymást. Így edzői tanács hatására lefogytam a 60 kg-ba. Ez eleinte nyerőnek tűnt, 2015-ben például a German Openen három érmet nyertünk, Martial 67 kg-ban harmadik, Hárspataki Gábor 75-ben és én 60-ban pedig elsők lettünk.

60 kg? Mennyit kellett fogyasztanod hozzá?

- 12-15 kg-ot. Ami alaposan megviselte a szervezetemet.  Ráadásul 2016-ban a világbajnoki edzőtábor előtt meg is sérültem, és az izomszakadásom miatt hosszú időt ki kellett hagynom.

Hogy sikerült a visszatérés?

- 75 kg-ban indultam versenyeken, de nem igazán jöttek az eredmények. Ennek egyrészt a termetem volt oka lehetett, hisz túl alacsony voltam a súlycsoporthoz, másrészt változtak a szabályok is, többek között az én legerősebb fegyveremet, a földrevitelt is alaposan megszigorították.

Hol tartasz ma?

- Idén ismét 67 kg-ban versenyeztem. Azokon a Premier League versenyeken, melyeken részt vettem, egy-egy köröket mentem, de kiemelkedő eredményem nem volt. A legutóbbi EB-csapatból kimaradtam, de nem adom fel, küzdök, hogy minél előrébb kerüljek a világranglistán.

Ami azért is fontos, mert súlycsoportonként csak a világranglista első ötven helyezettje vehet majd részt az olimpiai kvalifikációban. Apropó, olimpia, téged motivál az ötkarikás szerepléslehetősége?

- Minden sportoló álma, hogy kijusson az olimpiára. A miénk különösen az, hisz eddig nem volt ilyenre lehetőségünk. Én is szeretnék az ötvenbe bekerülni, de már azt is tudom, hogy ez milyen nehéz feladat.

24 évesen még nem számítasz idősnek. Gondolsz azért a jövődre is?

- Már jó ideje besegítek az edzőm, Sajó Zoltán munkájába, aki mellett szép lassan kitanulom a szakmát. Ahhoz, hogy tovább képezhessem magamat, beadtam a jelentkezésemet a TF edzői szakára is. El tudnám edzőként képzelni magamat, de nem a kicsikkel való foglalkozás, hanem a versenyzőkkel való tréningezés az, ami igazán izgat.

A sportszeretetedet kitől örökölted?

- A szüleim egyaránt sportoltak. Mindketten kézilabdáztak. A három évvel idősebb bátyám pedig egy egyetemi kosárlabdacsapatnak a tagja. Szóval sportos család a miénk.

Az edzői szak mellett mást is tanulnál?

- A kommunikációt nagyon fontosnak tartom, mert a mai világban elengedhetetlenül fontos egy sportoló számára, hogy kommunikálni tudjon. Ezért is iratkoztam be kommunikáció és médiaszakra, ahol 2,5 évet sikerült már elvégeznem. Jelenleg passzívon vagyok, de szeretném majd befejezni a tanulmányaimat.

Sportolóként bejártad a világot, hol érezted a legjobban magadat?
 
- Ha a világot nem is, hisz sem Ausztráliában, sem az amerikai kontinensen nem versenyeztem még, de valóban sokfelé jártam már a világban. Eddig legjobban Porto tetszett, oda bármikor szívesen visszamennék. De Franciaországot is nagyon szeretem.

Tokióban jártál már?
 
- Igen, többször is. Legutóbb tavaly, amikor egy hónapot edzőtáborozhattam a japán fővárosban. Oda is visszamennék, de legjobban annak örülnék, ha 2020-ban utazhatnék Tokióba.