Olimpiáig

Négyen a TOP-ban

Négyen a TOP-ban

December 16-án a Marcibányi téri Ormai László Asztaliteniszcsarnokban rendezik majd az idei női és férfi TOP 12 bajnokságot. A versenyen a válogatókon legjobb eredményt elérő 12 játékos szerepelhet majd. A szövetség már ki is hirdette az indulók névsorát, mi pedig elégedetten vehetjük tudomásul, hogy a férfi mezőnyben ismét jelentős erővel képviseltetjük majd magunkat. Ott lesz ugyanis az indulók között a tavalyi ezüstérmes Molnár Krisztián, illetve két klubtársa, Do Phuong Nam és a még utánpótláskorú András Csaba is. Ezzel mi vagyunk a legtöbb játékost adó klub a férfimezőnyben. Kétség sem férhet hozzá, hogy ebben a mezőnyben egy másik Extra Liga-s játékosunknak, Jakab Jánosnak is helye lenne, ám ő a sérülései miatt már csak a csapatbajnokságban játszik. 


Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay