
Asztaliteniszezőink számára eljött az év versenye: a portugáliai Guimaraes-ben rendezett ifjúsági és serdülő Európa-bajnokság.
Két tehetségünk, András Csaba és Both Olivér egész évben erre a két hétre készült, s hogy jól felkészültek, azt már az első napon, a csapatverseny során is bizonyították. Két versenyzőnk alkotta ugyanis Magyarország serdülő asztalitenisz-válogatottját, ami már önmagában is nagyszerű teljesítmény. Ők azonban nem elégedtek meg ennyivel, és már a csoportkörben alaposan belekezdtek. Előbb az asztalitenisz-nagyhatalomnak számító svédeket intézték el 3-0-ra, majd a szintén erős pingpongnemzetnek számító lengyeleket 3-1-re. Ez pedig azt jelentette, hogy a hátralevő – a nem éppen világverő dánok elleni – mérkőzésüktől függetlenül már megnyerték a csoportjukat. Ez a tény, illetve Csabiék formája mindenképpen bizakodásra adhat okot az egyes és páros versenyek előtt.