Leimeter Dóra és Gyöngyössy Anikó képviseli a BVSC-s színeket a hazai Európa-bajnokságra készülő női vízilabda-válogatottban. A január 12-én kezdődő kontinensviadal előtt a játékosok a dunaújvárosi felkészülési tornán bizonyíthatnak.
A 2020-as év sűrű lesz az olimpián szereplő sportágak számára, hiszen az év első felében még a kvalifikáció, júliusban és augusztusban pedig már a tokiói ötkarikás játékok várnak a kijutókra. Nincs ez másként női vízilabda-válogatottunknál sem. Bíró Attila tanítványai a negyedik helyen zárták a nyári, kvangdzsui világbajnokságot, így akkor nem sikerült a kvótaszerzés, amelyre legközelebb a január 12. és 26. között Budapesten rendezendő Európa-bajnokságon lesz lehetőségük a lányoknak.
A csapat így csak minimálisan élvezhette az ünnepi időszakot, hiszen a többség december 23-án még Görögországban vett részt a 9-5-ös magyar győzelemmel záruló Világliga-selejtezőben, majd 27-től már újra az Eb helyszínén, a Duna Arénában gyakorolt a csapat. Ezt követően az idei év második napján is az edzéseké volt a főszerep, míg szombattól hétfőig Dunaújvárosban vesz részt felkészülési tornán az együttes. Itt szombaton a franciák, vasárnap a kínaiak, míg hétfőn a görögök várnak a mieinkre.
A kontinensviadalon szereplő keret a torna után alakulhat ki. Jelenleg a 16-os keretben Leimeter Dóra és Gyöngyössy Anikó révén két BVSC-s játékos is van, és nagyon bízunk benne, hogy mindketten szerepelhetnek majd a Duna Arénában rendezendő Eb-n. A nyári világbajnokságon nyújtott teljesítményük alapján nem kérdés, hogy helyük van a csapatban.
Hajrá lányok!
Fotó: MVLSZ