Minden BVSC-s úszó éremmel térhet haza az Eb-ről!

Minden BVSC-s úszó éremmel térhet haza az Eb-ről!

Tulajdonképpen szinte minden napra jut BVSC-s érem a római úszó Európa-bajnokságon! Vasárnap a 4x100 méteres férfi gyorsváltó állhatott fel a dobogó második fokára, Németh Nándorral és az első felnőtt világversenyén szereplő Mészáros Dániellel a soraiban!

Izgalmas vasárnapnak néztünk elébe a római úszó Európa-bajnokságon, hiszen négy sportolónk is érdekelt volt az előfutamok során. Kovács Benedek az egy nappal korábban megszerzett szenzációs ezüstérme után 50 méter háton 25. lett, míg Késely Ajna 1500 méter gyorson zárt a 12. pozícióban. Németh Nándor 200 méter gyorson jutott a középdöntőbe, míg Mészáros Dániellel mindketten ott voltak a 4x100 méteres férfi gyorsváltóban, amellyel elsőként kerültek be az esti fináléba (3:14.62).

Bár Nándinak egyéniben nem jött össze a döntő, ugyanis összesítésben a kilencedik lett, így mindössze három századdal lemaradt róla, de így is volt örömben része az este folyamán. 47.86 századmásodperces remek idővel nyitott a váltóban és a harmadik helyen adta át a stafétát Szabó Szebasztiánnak, aki megtartotta ezt a pozíciót. Bár Dani egy helyet visszacsúszott, de Milák Kristóf nagyot hajrázott és így a házigazda olaszok mögött másodikként csapott célba (3:12.43). Így Nándi mellett az első felnőtt kontinensviadalán szereplő Mészáros is éremmel térhet haza Rómából, ami azt jelenti, hogy mind az öt úszónknak sikerült dobogóra állnia az olasz fővárosban!

„A saját úszásomról annyit, hogy jobban élveztem, mint a tegnapi döntőt. Mindenki beletett mindent, ebben ennyi volt, kimaxoltuk szerintem. Talán két másodpercet javultunk a reggeli időnkből. Egy olimpiai ezüstérmes váltó ellen álltunk fel. Beavattuk Danit is, úgyhogy én nagyon büszke vagyok a csapatra” – nyilatkozta Nándi a szövetség stábjának.

„Eszméletlen volt a hangulat, amit itt az olaszok csináltak. Nagyon boldog vagyok, hogy életem első felnőtt világversenyén rögtön sikerült érmet is nyernem. Úgyhogy le a kalappal a srácok előtt, szerintem mindenki beletett mindent” – tette hozzá Dani.

Gratulálunk sportolóinknak és edzőiknek!

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Hasonló cikkek

Amerika Kapitány

Aláírt Bernek Péter

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay