Kovács Benedek tavaly felnőtt Európa-bajnokságon és olimpián is bemutatkozott már, de világbajnokságon még nem szerepelt. Érdekesség, hogy a tavalyi Eb után vb-n is a Duna Arénában debütálhat fiatal úszónk! Vele folytatjuk sorozatunkat!
Tavaly két világversenyen is bemutatkozhattál, de azokon nem lehettek szurkolók. Ilyen szempontból, hogy várod a hazai vizes világbajnokságot?
Nagyon örülök neki, hogy sikerült kijutni, az pedig külön jó, hogy végre lesznek nézők is és jó lesz a hangulat. Úgyhogy nagyon várom már a kezdést!
Két egyéni számban indulsz, van-e ezek között prioritás?
Igazából csak 200 méter háton van A-szintem, 100-on úgy indulok, hogy a B-szintem van és Bohus Ricsi visszamondta, tehát én megyek helyette. Szerintem 200-on nagyobb esélyem van arra, hogy előrébb végezzek, a 100 hát kicsit sűrű, de utóbbin is jó lenne középdöntőt úszni.
A tavalyi világversenyeken már szereztél tapasztalatot. Ezekből lehet meríteni az idei vb-re?
Azt az Eb-n és az olimpián is szoknom kellett, hogy nekem egy esélyem van, mégpedig ha reggel is kiadok már magamból mindent. Az mindenféleképpen pozitív, hogy az ember tudja gyakorolni azt, hogy reggel és délután is erősen ússzon. Úgyhogy valóban van egy kis tapasztalatom.
Milyen formában érzed magad a világbajnokság előtt?
Április végén volt az országos bajnokság, ami után egy hetet itthon voltunk és aztán kimentünk Ciprusra edzőtáborba. Ilyet még soha nem csináltam, hogy egy verseny után szinte egyből edzőtáboroztunk. Fura volt, hogy egyből bele kell az erős munkába, tehát nincs előtte alapozás. Azt hittem, hogy fáradtabb leszek és nehezebb lesz ezt végig csinálni, de pozitívak a tapasztalataim és szerintem jobban állok, mint az ob előtt.
Említetted már a közönséget. Bár az utóbbi világversenyeken nem lehettek szurkolók, de neked összességében mit ad a nézők buzdítása a vízben?
Mivel háton kicsit kint van a fejem és a fülem, azért szoktam hallani a szurkolást. Engem feldob, ha jó a mezőny, tehát szeretem azt, ha vannak mellettem és lehet jót csatázni, és úszni, amikor élesebb a versenyszituáció. Úgyhogy izgatottan várom a vb-t!
Sok sikert kívánunk sportolónknak!
Benedek egyéni számai:
100 m hát – június 19. (vasárnap)
200 m hát – június 22. (szerda)
Fotó: Magyar Úszó Szövetség