Olimpiáig

Az olimpia is a tét Belgrádban

Az olimpia is a tét Belgrádban

Ma rajtolnak a medencés versenyek a belgrádi vizes Európa-bajnokságon! A BVSC-t 10 fő képviseli majd a szerb fővárosban, ahol Kós Hubert először úszik majd tavalyi világbajnoki címe óta Európában!

Az ellenfelek mellett a nagy meleggel is meg kell küzdeniük úszóinknak a belgrádi Európa-bajnokságon, ahol utoljára lehet kiharcolni a párizsi kvótát. A BVSC-Zuglót összesen 10 sportoló képviseli, közükük kilencen egyéniben is indulnak, míg Magda Boldizsár váltóban bizonyíthat majd.

Nem olyan régen érkezett a hír, hogy az előzetes tervekkel ellentétben Kós Hubert nem hagyja ki a kontinensviadalt és bár fő számában, 200 méter háton nem indul, így is négy egyéni távot vállalt. A világbajnokságon februárban 100 méter gyorson bronzérmet szerző Németh Nándor is éremesélyesként várhatja az Eb-t, míg Kovács Benedek téli sérülése után az utolsó esélyt ragadhatja meg, hogy megszerezze a párizsi induláshoz szükséges szintidőt, pontosabban megelőzze hazai riválisait. Rajta kívül Holló Balázs is az olimpiai kvótára hajt.

A hölgyeknél Késely Ajna már nyugodtan készülhet az ötkarikás játékokra, számára egy jó felkészülés lehet az Eb.

Az előfutamokat minden nap 9 óra 30 perctől rendezik, míg a döntőket 18 óra 30 perctől! Szurkoljunk a mieinknek és a magyaroknak!

A BVSC-s úszók tervezett egyéni programja:

06.17.

Férfi 400 m vegyes (Holló Balázs, Török Dominik), Férfi 50 m pillangó (Kós Hubert), Női

800 m gyors (Késely Ajna)

06.18.

Férfi 100 m gyors (Mészáros Dániel, Németh Nándor, Szabados Bence), Női 100 m mell (Békési Eszter), Férfi 200 m hát (Kovács Benedek)

06.19.

Férfi 100 m pillangó (Kós Hubert)

06.20.

Férfi 200 m gyors (Németh Nándor), Férfi 50 m hát (Kós Hubert, Kovács Benedek), Női

200 m mell (Békési Eszter), Női 1500 m gyors (Késely Ajna)

06.21.

Férfi 200 m pillangó (Holló Balázs, Török Dominik)

06.22.

Férfi 50 m gyors (Németh Nándor, Szabados Bence), Férfi 100 m hát (Kós Hubert,

Kovács Benedek), Férfi 200 m vegyes (Holló Balázs, Kós Hubert, Török Dominik)

06.23.

Női 400 m gyors (Késely Ajna), Férfi 400 m gyors (Holló Balázs)

 

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay