Magabiztos, 3:0-ás győzelmet aratott női röplabdacsapatunk a Szeged ellen az NB I 12. fordulójában. Daróczi Gergely tanítványai megszerezték a 2026-os év első sikerét, amely egyben a jelenlegi bajnoki szezon tizedik BVSC-diadalát jelentette. A mérkőzés után vezetőedzőnk, valamint szélső ütőnk, Kiss Nelli értékelt.
Esélyeshez méltóan állt bele a mérkőzésbe női röplabdacsapatunk a Szeged elleni összecsapásba, az első labdameneteket követően máris 7-3 állt az eredményjelzőn. Hiába kért időt ekkor a vendég együttes, a BVSC önbizalommal telve játszott és ellógott 17-7-re. Innen csak a számszerű eredmény volt kérdés, a szett 25-11-es hazai sikerrel zárult.
A második felvonásban nem változott sokat a játék képe, itt is hamar kialakult a négy-ötpontos különbség a mieink javára. Kökény Petra három egymást követő ász nyitása időkérésre kényszerítette Andrea Milodanovics vezetőedzőt (11-4). A BVSC jó támadójátéka, valamint a szegediek több hibájának kombinációja döntőnek bizonyult, szorosabbnak pedig ezt a játszmát sem lehetett nevezni, csak az eredményt tekintve, 34 perc játékot követően 2:0-ás szettelőnyben voltunk (25-14).
A harmadik szett elején ugyan fej-fej mellett haladt a két csapat, 4-4 után egy 11-1-es szériával szinte eldöntötték a lányok a mérkőzést. A biztos vezetés tudatában (de gyakorlatilag az egész mérkőzésen) Daróczi Gergely bátran forgatta a csapatot, Kiss Nelli és Lénárt Hanna is több játékpercet kapott, akik éltek is a lehetőséggel. A mérkőzést végül Kiss Nelli ász nyitása zárta, ezzel a BVSC csakúgy, mint Szegeden, ezúttal is könnyed háromszettes győzelmet aratott a Tisza-partiakkal szemben (25-11).
Daróczi Gergely, vezetőedző: "Amit ebből a meccsből ki akartunk hozni, azt szerintem 80 százalékban sikerült is, a hozzáállásban, játékban, abban, hogy adott helyzetekre hogyan reagálunk, ezek mind rendben voltak. Talán egy kicsit a sáncokban volt hiányérzetem, de ezt a mezőnyben kompenzáltuk, úgyhogy bízom benne, hogy ez is fog javulni a jövő hétre. Ami ilyenkor külön öröm, hogy tud mindenki játszani, ezeket a meccseket hazai pályán így kell elintézni. Megvan a tizedik győzelmünk is a bajnokságban, fontos is volt, hiszen a múlt héten nem az történt, amit szerettünk volna, keserű volt a szánk íze. Most a következő két-három meccsre figyelünk, megint ahogy haladunk előre, egyre nehezebb ellenfelek jönnek, úgy gondolom, mire eljön a februári időszak, addigra jó lenne, ha ezt a magabiztosságot vissza tudnánk hozni, ami a szezon elején jellemezte a csapatot. Gratulálok a lányoknak a mai sikerhez!"
Kiss Nelli, szélső ütő: "Nagyon örültem, hogy több lehetőséghez jutottam, igyekeztem élni vele és a maximumot kihozni belőle. A mai sikerben az is szerepet játszott, hogy mindenki remekül tette a dolgát. A múlt heti vereség után fontos volt ez a győzelem a csapatnak, és tényleg örülök, hogy mindenki hozzá tudott tenni a játékhoz. Ez egy igazi csapatgyőzelem volt!"
Csapatunk legközelebb a Tatabánya ellen lép pályára az NB I következő fordulójában.
NŐI RÖPLABDA NB I, 12. FORDULÓ:
BVSC-ZUGLÓ - VIDUX-SZEGEDI RSE 3:0 (25-11, 25-14, 25-11)
A meccs legeredményesebb játékosai (BVSC): Dani Laura (15 pont), Kökény Petra (10 pont), Rózsás-Vezsenyi Adrienn (9 pont)


