Jövőre is a bajnoki cím a cél

Jövőre is a bajnoki cím a cél

Sajnálhatjuk, hogy a röplabdázóknál sem fejezték be az idei bajnokságot, mert nagyon jól állt a BVSC-Zugló női csapata. A lányokat már kérdeztük az újrakezdésről, ezúttal pedig vezetőedzőnk, Daróczi Gergely beszélt a célokról és a jövő évi keretről is.

 

A hosszú kihagyás után milyen állapotban tértek vissza a lányok?

Mivel két hónapig csak kondiedzést végeztek, így azért nagyon más volt az újrakezdés. Kicsit nehézkesen indult az első hét, de jó volt újra labdát fogni. Egy hét után kialakult, hogy az edzés egyik fele erőnléti, alapozás jellegű, míg a másik fele labdás, technikai. Még az egyéni fejlesztésen van a hangsúly. Olyan csapattal kapcsolatos dolgokat, mint amiket év közben szoktunk csinálni, azok egyelőre még nincsenek.

 

Mi a célja a jelenlegi időszaknak?

A májusnak és júniusnak jelenleg az a funkciója, hogy kicsit visszajöjjenek a játékosok labdabiztonságban, formában és fizikumban. Azért, hogy a júliusi szünet után úgy tudjuk elkezdeni augusztus elején a munkát, hogy ne teljesen a nulláról kelljen indulni, hanem legyen egy kis alap, amit most megcsinálunk.

 

Hogy alakul a csapat nyári programja?

Júniusban még edzünk, aztán ahogy említettem, júliusban kap egy kis pihenőt a csapat, hogy aztán augusztustól már újra a munkáé legyen a főszerep. Hogy mikor kezdjük pontosan az alapozást, az függ majd attól is, hogy mikor kezdődik a bajnokság.

 

Idén újoncként jól teljesítettek a lányok. Várhatóak-e változások a keretben a következő szezon előtt?

Eddig nagy változások nem voltak a keretben, már beszéltünk a csapattagokkal és azt mondhatom, hogy együtt marad a társaság. Egy-két játékossal szeretnénk még erősíteni, akik rutinosabbak és tudnak segíteni a felnőtt együttesnek, mert jövőre hasonló célt szeretnénk belőni, mint idén, vagyis a bajnokság megnyerését. Ez nem lesz könnyű, mert a riválisok is újak lettek és erősödtek, de mi csináljuk a dolgunkat, aztán szezon közben meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

 

Sok sikert kívánunk! Hajrá BVSC-Zugló!

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay