Tamási Zsolt a BVSC labdarúgócsapatának egyik meghatározó tagja. Nincs túl régóta a csapatnál, de feltett szándéka, hogy a zuglóiakkal kerüljön fel magasabb osztályba. Vele beszélgettünk!
Tamási Zsolt leginkább a középpályán tart felügyeletet, de ha úgy adódik Nagy József és Balogh Miklós mellett a kapitányi teendőket is ellátja. Ebben az évadban a tizenegyesek elvégzése is fő feladatköre, amit nem is nagyon ad ki a kezéből, igaz 4/4-es mutatója nem is szorul magyarázatra. 32 évesen úgy érzi, ha túl is van már pályafutása zenitjén, azért még 3-4 jó év mindenképpen van benne. Kalandos pályafutást tudhat maga mögött, tizennégy különböző klubban szerepelt, profi pályafutása jelentős része pedig nem Magyarországhoz, hanem a vén Európa, olasz csizmájához köthető.
Úgy emlékszem te annak idején a magyar futball nagy tehetségeként voltál számon tartva, aki nagyon korán Olaszországba került, méghozzá nagyon komoly tradíciójú csapatokhoz, hogyan értékeled azt a szakaszát a pályafutásodnak?
Hú… 9 évet töltöttem kint, utólag azt mondom nagyon jó helyeken játszottam, de sok rossz döntést hoztam.
Te vagy az ügynököd?
80%-ban én, de azután rájöttem a hozzáállás határoz meg sok mindent. Nincs helye a sértődésnek, és erre már csak később ébredtem rá, amikor itthon voltam. Az a típus voltam, aki kiakadt azon, ha lecserélik, vagy csak tíz-húsz percet játszik. 16 évesen kerültem az Udinese-hez és akkor még túl fiatal voltam, hogy ne akadjak fenn ilyen dolgokon.
Hogyan kerültél Olaszországba?
Az MTK akadémiáján nevelkedtem, amikor az első profi szerződést szerették volna aláíratni velem, de mivel tudtam az Udinese érdeklődéséről, szerettem volna kimenni. Hogy ne kelljen akkora nevelési költséget fizetnie az Udinese-nek, ezért egy olasz harmadik ligás csapathoz Rómába kerültem, ahol rengeteget tanultam, Paolo Di Canio volt a csapattársam, aki a pályafutása végén volt, majd fél év alatt a játékosedzőm is lett, és 16 évesen be is mutatkozhattam a felnőtt csapatban. Ezután hívott vissza az Udinese és aláírtam két évre a Primavera-csapathoz. A második évben már előfordult, hogy a felnőtt csapattal edzettem és egy olasz kupameccsre is utazhattam a kerettel. Di Natale, Alexis Sanchez, Asamoah, Quagliarella, voltak akkor a nagy csapatban, erős gárda volt – UEFA-kupa negyeddöntőig jutottak –.
Ekkor még mindig csak 19 éves voltál, hogy jött ezután a Parma?
Az akkori vezetőség nagyon szeretett és miután elkerültek Parmába, vittek magukkal. Hat éves szerződést kaptam tőlük, ami akkor minden szempontból meghatározó volt, anyagilag is és karrier szempontból is. Itt már a felnőtt csapattal edzettem és, ha nem voltam keretben akkor visszajátszottam a Primavera-együtteshez. Sajnos nem tudtam bemutatkozni a Serie A-ban, de többször voltam kispadon. Az AS Roma ellen már elküldött melegíteni az edző – Francesco Guidolin –, de végül nem kerültem pályára. Ettől függetlenül, egy nagyon komoly Parma volt, Crespo, Jimenez, Biabiany, Lucarelli, Cassano, Giovinco. Mivel játszani sajnos nem tudtam, jött a tipikus kölcsönadás. Először a harmadosztályba, ahol nem is ment rosszul a játék.
Ez már összefügg azzal, hogy kiöregedtél az utánpótlás időszakból?
Igen, de tudni kell, hogy a harmadosztályban azért elég komoly csapatok vannak, egykori Serie A sztárokkal. Először a Virtus Lancianóhoz kerültem, ahol a feljutás volt a cél, és nem is ment rosszul a játék, igaz olyanokkal kellett megküzdeni a helyért, aki 35 éves volt és 300 első osztályú meccsen szerepelt, de 18-20 meccset így is kaptam.
Ezután jött a másodosztályú Ascoli.
Itt már 50-50 %-ban tulajdonolt a Parma és az Ascoli, akkor ment el Feczesin Robi és kerültem oda én. Az a váltás nem sikerült jól, mivel megsérültem nyáron és nehezen tértem vissza, de még volt bőven a szerződésemből. A Fondi volt az a csapat, ahol azután a legtöbbet játszottam a harmadosztályban, két év alatt körülbelül 50 meccset, de itt már nem voltak komoly célok, mivel ez inkább egy fiatalokat felépítő klub volt. A parmai szerződésből még volt hátra és elkerültem a szintén harmadik ligás Gubbiohoz, ott megint megsérültem, és azután döntöttem el, hogy hazajövök.
Mennyire szippantott be ennyi idő alatt Olaszország?
Nagyon! A mai napig sok ismerős van kint, tudnék is ott élni, de most már itt van a család, a kislányom. Majdnem 9 ott töltött év azért az hosszú idő és hatással van az ember személyiségére.
Mit szerettél az ottani életben?
Magát az életstílust, ha szépen akarok fogalmazni akkor azt mondom, hogy nem idegeskedték túl a dolgokat, és ez nagyon tetszik. A foci része pedig, játszhattam akármekkora klubokban, amelyek itthon lehet, hogy nem is mondanak sokat, de azokban az 50-60 ezres városkában is élnek-halnak a szurkolók a helyi csapatért. 4-5 ezren voltak a mi hazai meccseinken, ha pedig elmentünk egy nagy múltú klubhoz Messinába, Leccébe, vagy a manapság első osztályú Salernitana ellen Salernóba, akkor 15 ezren voltak a lelátón.
Összességében elmondható viszont, hogy ígéretes tehetségből, nem tudtál előlépni, aki beváltotta volna a hozzá fűzött reményeket?
Igen, mondhatjuk. Azt gondolom, hogy az itthoni karrierembe is sok hibát csináltam. Az első NB I-es szezonomban Pakson, azt mondták csak ne essünk ki. Ehhez képest negyedikek lettünk és jól ment a játék. Túlnyomórészt játszottam is kezdőként, Csertői Aurél számított rám, a vezetés is marasztalt a szerződésemből is volt még egy év, de nyáron azt éreztem, hogy nem leszek kezdő és nem fogok ülni a padon, ezért eligazoltam, ami nagy hiba volt.
Ezután sok pályán töltött mérkőzéssel, de NB II-es szezonok jöttek, a Mezőkövesdben, a Nyíregyházában, majd a Soroksárban. Volt, ahol a feljutás is összejött, vagy a Magyar Kupa elődöntő, de egy-két évnél tovább végül egyik csapatnál sem maradtál. Az utolsó állomáshely a III. Kerülettel való feljutás volt a harmadosztályból és a tavalyi NB II-es szezon közben kerültél a BVSC-be. Hova teszed a karrieredben a mostani klubodat?
Sok helyen játszottam, de azt mondom ez egy nagybetűs csapat. Szó szerint nagyon jó emberekből áll. Közhely, de itt tényleg jóban van mindenki, mindenkivel. Nincsenek klikkek azok között, akik itt játszottak, ott játszottak és mondjuk külön csoportot alkotnának. Egyéniségekben a tavalyi csapat talán erősebb volt, de egységként nézve, most sokkal jobban egyben vagyunk.
Mennyit számít az edző személye?
Abszolút sokat. Ahogy a mester is elmondja, őt nem igazán érdekli, hogy kit hogy hívnak. Huszonketten vagyunk, aki épp amennyit játszik, abból próbálja kihozni a legtöbbet és csapatként küzdünk. Az eredmények pedig, eddig az ő elképzelését igazolják. Nyilván mindenki játszani szeretne, de nem érezném, hogy sértődés lenne bárkiben is azért, ha mondjuk kevesebbet játszik.
Az NB III-ban mennyire tudtok csak a futballra koncentrálni?
Igen ez már az a szint, amikor a futball utáni jövőt is el kell kezdeni építeni, főleg akik idősebbek, családosak – és nyilván mindenki szeretne több pénzt keresni –, annak a futball mellett a civil karrierjét is építenie kell és gondolnia kell rá, hogy mi tévő lesz a pályafutása után.
Te már tudod?
Azt igen, hogy edző biztosan nem leszek. A futballban szívesen maradnék, mert elég sok mindent láttam és sok mindent tapasztaltam itthon és a profi világban. Magyarországon szerintem az összes olyan edzővel dolgoztam, akit karakterénél fogva ki lehet emelni. Csertői, Pintér, Mátyus, Véber, Flóri. Mindannyiuknak van a futballról egy éles elképzelése, ilyen vagy olyan, de az egyenes, és nem egy mismásolás. A focin kívül már csináltam pár dolgot, kisebb vállalkozást, de 33 évesen még szeretnék három-négy évig játszani.
Itt a BVSC-ben?
26 forduló óta veretlenek vagyunk, ilyen még például soha nem volt a pályafutásom alatt, szeretnénk is végig vinni ezt a szériát, ez azért a megye háromtól kezdve, bármelyik bajnokságban egy nagy dolognak számít. Azután, ha odaérünk jön majd az osztályozó, de ahogy a mester is mondja, amíg nem húzzák meg a tabellán a vonalat, addig erről nem beszélünk még egymás között se. Nyilván mindig lehet minden jobb és jobb, de nagyon pozitív itt a légkör, vezetők, szakmai stáb, játékosok, a klub körül lévők között, a lehetőség adott és mindenki azért dolgozik, hogy elérjük a célunkat.
Sok sikert kívánunk ehhez! Hajrá, BVSC!
Léderer Ákos
