Olimpiáig

Kerékpár

Kategória cikkjei

Túl a leghosszabb szakaszon

A továbbra is kitartó hőség mellett az idei Tour de Hongrie leghosszabb szakasza várt a versenyzőkre csütörtökön. A mezőnynek a Balassagyarmat és Miskolc közötti 201 kilométeres távot kellett teljesítenie. Filutás Viktor az első bolyban végzett.

Túl a leghosszabb szakaszon

Lovassy sokáig az élen tekert az első napon

Klubunk kerékpárosa, Lovassy Krisztián majdnem 140 kilométeren keresztül szökésben volt a Tour de Hongrie 1. szakaszán két társával. Filutás Viktor jól zárta a napot, ugyanis 42 másodperces hátránnyal a 39. helyen ért célba.

Lovassy sokáig az élen tekert az első napon

BVSC-s hegyi menő

Klubunk ezúttal az U23-as férfiak versenyében volt érdekelt, ahol Istlstekker Zsolt bravúros teljesítménnyel országos bajnok lett.

BVSC-s hegyi menő

Villámrajt

Tevel község önkormányzata és a Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület immár 16. alkalommal rendezte meg a Szekszárdi Spartacus fiatalon elhunyt kerékpárosáról, Sajó Péterről elnevezett nyílt országúti kerékpárosversenyt.

Villámrajt

Hajrá, fiúk!

Két versenyzőnk szerepel a holnap kezdődő pályakerékpáros világbajnokságon a lengyelországi Pruszkówban.

Hajrá, fiúk!

Gyűlnek a pontok

Az elmúlt hétvégén az új-zélandi Cambridge adott otthont a 2018/2019-es pályakerékpáros világkupa-sorozat ötödik állomásának, mely versenyen Lovassy Krisztián Scratch-ben és Omniumban képviselte a magyar és a BVSC-s színeket.

Gyűlnek a pontok

Éremmel debütált

Január 13-án a II. Decathlon Borsodcross részeként rendezték meg a cyclocross országos bajnokságot, ahol 13 korosztályban hirdettek magyar bajnokot.

Éremmel debütált
Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay