Bár a járványhelyzet még nem múlt el, de öröm számunkra, hogy egyre több szakosztályunk végezhetett már az utóbbi hetekben közös edzésmunkát. Képes összeállításunkban szétnéztünk, hogy zajlottak az újrakezdések.
Férfi labdarúgóinkról már többször beszámoltunk itt a honlapon is, hogy az edzések mellett felkészülési mérkőzésekkel is készülnek már a következő szezonra. Női labdarúgóink is nagyon várták már, hogy újra a pályán legyenek. Steer Ferenc vezetőedzőnk elárulta, hogy a lányok nagy létszámmal vettek részt az edzések újraindulásán. Ráadásul az ő felkészülési programjukat is edzőmérkőzések színesítik a következő hetekben is. A múlt hétvégén például az NB I-ben szereplő Kelen SC volt az ellenfél.
Bár kerékpározóink számára – ahogy az utóbbi hetekben velük készült interjúkból (Borissza Johanna, Csengői Bálint, Lovassy Krisztián és Lovassy Patrik Rómeó) is kiderült –, sokat nem változtak az edzéskörülmények az utóbbi hónapokban, a közöstréningeket viszont nélkülözniük kellett. Ezért is volt öröm számukra, hogy múlt héten idén először gyakorolhattak együtt a Millenárison.
Közösségi oldalainkon már beszámoltunk róla, de összegzésünkből sem maradhatnak ki a vívók és karatésok sem. Ugyanis az utánpótlás számára fontos mérföldkő volt, hogy újra közös edzéseken vehettek részt.
Hajrá BVSC-Zugló!