Olimpiáig

Sikeres kazahsztáni edzőtábor

Sikeres kazahsztáni edzőtábor

Karate szakosztályunk két versenyzője Kazahsztánban, Almati városában készül a soron következő versenyeikre. György Dániel és Szegedi Döme profi körülmények között, a világranglista legjobbjaival edzőtáborozhatott.

A karate népszerű sportág, de köszönhetően, hogy felkerült a 2020-as tokiói olimpia műsorára, még sűrűbb lett a mezőny a legjobbak között. Korábban már írtuk, hogy szakosztályunk sportolója, Bartha Nikola gőzerővel készül a májusi olimpiai kvalifikációs versenyre, de nincs ez másként a többiekkel sem. György Dániel és Szegedi Döme az MTK-s Hárspataki Gáborral, Kazahsztánban vesz részt edzőtáborban, ahol két héten át profi körülmények mellett készülhettek, a világranglistán is élen álló kazah válogatott legjobbjaival.

„A táborral kapcsolatban elmondható, kiváló döntés volt, hogy idejöttünk! Profi körülmények között tudunk edzeni, világklasszis versenyzőkkel. Remélhetőleg a közeljövőben újra visszatérhetünk ide, ami fontos állomása lenne a jövőbeli felkészülésünknek” – nyilatkozta a helyszínről Szegedi Döme honlapunknak.

Ami versenyzőink napi rutinját illeti, a reggel fél 8-as testébresztő séta és egy kis nyújtás után közös reggeli következik, majd 11-től és délután 5 órától is 1,5-2 órás edzés vár rájuk. A köztes időben, ebéd, valamint utána vacsora, továbbá a regenerálódáshoz szükséges masszázs és egyéb kisegítő dolgok színesítik a programjukat. Hétvégén pedig pihenőt kaptak, így akkor egy kis városnézésre is volt idejük. A vasárnapig tartó edzőtábor után viszont nem térnek haza mindketten.

„György Dániel innen tovább utazik Madridba, ahol szintén pár napos edzőtáborban fog részt venni, illetve a hétvégén a Premier League-sorozat madridi állomásán indul. Daninak legfőbb célja a májusi olimpiai kvalifikációs versenyre való felkészülés. Ugyanis ha ott sikerül dobogóra állnia, akkor kvalifikálja magát a tokiói játékokra. Én jelenleg egy hosszabb kényszerpihenőből jövök vissza az élversenyzésbe. Ebben a félévben a kemény edzések és táborok mellett csak kisebb nemzetközi viadalokon vettem részt, ahol sikerült is újra dobogóra állnom és ezek segítik, hogy minél hamarabb visszakapjam a formám. A következő hétvégén én is tatamira lépek Montenegróban. Számomra a legfontosabb állomás majd január elején a Santiagoi Series A verseny lesz, ahol már szeretnék jó eredményt elérni és ezzel újra a legjobbak között versenyezni. Az ilyen nemzetközi táborok nagyon sokat segítenek mindkettőnknek, céljaink elérésében” – árulta el Szegedi Döme a következő időszak kihívásait.

Sok sikert kívánunk sportolóinknak!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay