Hatalmas bravúrt értek el birkózóink azzal, hogy 2008 után ismét csapatbajnoki aranyérmet szereztek. A fiúk az összesített technikai pontokkal, 44-35-re győzték le a Vasast az NB I fináléjában.
Ahogy beharangozónkban írtuk, világbajnok birkózónk, Kiss Balázs sérülése miatt sajnos nem lehetett ott a szőnyegen szombaton, az NB I-es csapatbajnoki forduló visszavágóján, amit a BVSC-Zugló Edzőközpontjában rendeztek. Ennek ellenére ahogy szakosztályelnökünk nyilatkozta, jó eséllyel bekerülhetett a csapat a fináléba, hiszen tavasszal is megnyerték csoportjukat. Ez most sem volt másként, így készülhettek a fiúk a Vasas elleni döntőre.
Aztán a végső küzdelmek hatalmas csatát hoztak. Az odavágót a mieink nyerték 5-4-re húzóembereink, a világbajnok Korpási Bálint, a junior-világbajnok Takács István és a kadet vb ezüstérmes Papp Bertalan vezetésével. A visszavágón viszont hasonló különbséggel a Vasas diadalmaskodott, így az összesített technikai pontok döntöttek a végső győztesről. Mivel a mieink az első párharcot 26-14-re nyerték, és a második meccsen 21-18-ra kaptak ki, így összesítésben 44-35-re múlták fel ellenfelüket és 2008 után újra csapatbajnoki aranyérmet szerzett a BVSC!
„Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert mindenki profin dolgozott. Extra nagy bravúrt hajtottunk végre azzal, hogy sikerült megnyerni a csapatbajnokságot. Az előzetes elvárás az volt a fiúkkal szemben, hogy a döntőbe kerüljenek be, ott pedig bármi előfordulhat. Azonban amikor láttam, hogy a Vasas milyen kerettel érkezett, és a Szigetszentmiklóst viszonylag könnyedén megverte, megmondom őszintén, nem gondoltam arra, hogy a végjátékban megnyerhetjük a bajnokságot. Viszont a fiúk egésznap nagyon egységesek voltak és parádés volt a hozzáállásuk. A csapatbajnoki győzelem úgy jöhetett össze, hogy mindenki a tudásának a legjavát hozta, sőt, néha azt éreztem, hogy erőn felül teljesítettünk. Szerintem azért nyertünk, mert mi akartuk a legjobban a sikert” – árulta el szakosztályelnökünk.
A sikerben nagy szerepe volt Illés Gergely szakosztályvezetőnknek és edzőnknek is, aki hatalmas munkájával összekovácsolta a csapatot. A szőnyegen nyújtott teljesítmény mellett pedig rendezőként is jól vizsgázott a BVSC.
„A rendezéssel is elégedett vagyok, mert minden volt, aminek lennie kell egy csapatbajnoki döntőn. Katarzisok, heroikus küzdelmek, egyszer fent, másszor lent és végletekig kiélezett mérkőzéseket láthatott a közönség. Nagyon jó volt az egésznek a hangulata” – zárta értékelését Kiss Balázs.
Gratulálunk a csapatnak és köszönjük mindenkinek a munkáját, aki valamit is hozzátett ehhez a szép sikerhez!
Fotó: birkozoszov.hu