Sok szép eredmény született a hazai rendezésű birkózó-világbajnokságon, mégis, ha arról van szó, hogy a legszebb pillanatokat kellene felidézni, többünknek Kiss Balázs tragédiája és feltámadása jut az eszünkbe. Klubunk rutinos birkózója talán még sosem bizonyította jobban sportolói nagyságát, mint tette azt nemrég a Papp László Sportarénában.
Szia, Balu! Jobban vagy már? Fel tudtad dolgozni a történteket?
- Igen, most már higgadt fejjel látom a dolgokat, amelyek ennek ellenére is nehezen feldolgozhatóak. Bevallom, nem láttam, és sosem fogom megnézni televíziós felvételeket, de azért beszélhetünk róla.
Köszönöm. Akkor beszéljünk! Csak kezdjük egy picit korábbról, hogyan készültél erre a vébére?
- Mondhatnám, hogy szokásosan, több időt töltöttem gyógytornásznál – meg is nevezném őt, mert, ha ő nem lett volna…, szóval Moldvai Ildikónál -, mint a szőnyegen. A világbajnokság előtt öt héttel Moszkvában voltunk egy versenyen, ahol az első fordulóban megvertem egy erős grúz birkózót, amely összecsapás sokat kivett belőlem, így a második fordulóban „sikerült” rászaladnom az ellenfelem válldobására (valahogy úgy, mint a vébé bronzmeccsén a szerb-grúz ellen), melynek következtében úgy összeütődött a térdem, hogy attól részleges belső oldali térdszalagszakadást szenvedtem. Szóval jöhetett a rehabilitáció, amely három hétig tartott.
Akkor nem igazán voltál topformában az év legfontosabb eseményén?
- Nem voltam jó formában, nem voltam jó állapotban sem, és hiányzott belőlem a szokásos kissbalázsos átütő erő. Mint, amely az Európa-bajnokságon a bronzéremhez segített. Azt is be kell vallanom, hogy én az EB-ken mindig jobban birkóztam, aminek egyetlen oka, hogy azokat tavasszal rendezik, és én év végére rendre el szoktam fáradni. Márpedig az idei vébét még az átlagosnál is később, októberben rendezték. Tavaly például szeptemberben volt, sikerült is bronzérmet szereznem.
És akkor meg is érkeztünk a Papp László Sportarénába.
- Fantasztikus világbajnokság volt, profin volt megszervezve, jó volt a kampánya, melynek köszönhetően nagy érdeklődés övezte a versenyeket. Nekem is kint voltak a szeretteim, a barátaim, szóval jó volt ott lenni. Mondom ezt úgy, hogy nekem lehetőségem volt már hazai rendezésű világbajnokságokban részt venni.
De most is versenyezned kellett. Ráadásul nagy volt rajtatok a nyomás.
- A mostani vébé azért is volt izgalmas, mert a kötöttfogású csapatunk nagyon erős volt. Főleg a nehezebb súlycsoportokban olyan birkózók alkották, akik számtalan nagy csatában bizonyították már képességeiket. Tőlük sokat lehetett várni. Nem tagadom, magamat is közéjük sorolom, de én nem annyira éremben gondolkodtam, mint inkább abban, hogy a maximumot hozzam ki magamból.
Ehhez azonban meg kellett járnod a poklot is.
- Az első fordulóban egy kínai ellen birkóztam, amely mérkőzés az eredmény alapján szorosnak tűnt, de én belülről éreztem, hogy nem száz százalékos állapotban is meg tudom verni az ellenfelemet. Ez sikerült is, bár úgy vélem, már hamarabb is tussoltam, mint, amit a mérkőzés bírája leütött.
Aztán jött a bolgár.
- Akiről annyit tudtunk, hogy fiatal, élete első felnőtt világversenyén szerepelt, s hogy az első körben a szlovák színekben induló Soós Tamás már az első fogásából elhajította. Gondoltam, én is megpróbálom. Szerettem volna minél kevesebb időt a szőnyegen tölteni, ezért a kézfogást követően azonnal elindítottam egy válldobást, melybe beleestem, én úgy éreztem, hogy saját akcióm volt, de a bíró meglepetésre továbbot intett, ami úgy megzavart, hogy lebénultam, a bolgár meg háromszor megpörgetett. Na, ettől tényleg sokkot kaptam.
Nagyon megijesztettél mindenkit.
- Gondolhatod, hogy nem ezt akartam! Hazai rendezésű vébén, a nekem szurkolók előtt így kikapni. 26 éves pályafutásom alatt egyszer sem fordult elő ilyen szituáció. Teljesen kivoltam, alig tudtam magamat az orvosi szobáig elvonszolni. Ráadásul biztosak lehettünk abban, hogy ez a bolgár fiú nem jut el a döntőig, így szinte már vetkőzni kezdtem, amikor néhány barátom „helyre rakott”, hogy ne temessem még se a bolgárt, se magamat. Majd jött az újabb sokk, amikor mondták, hogy a bolgár döntőbe jutott. Egyrészt örültem neki, mert így én is tovább birkózhattam, másrészt, akkor láttam az ágamat, amit sosem szoktam megnézni, s láttam azt is, hogy milyen „könnyű” utam lehetett volna a döntőig. De úgy látszik, nekem ezek a könnyű utak sosem jönnek be.
Hogyan telt másnap délutánig az idő?
- Nagyon lassan. A pszichológusom és az edzőm is azt ajánlották, hogy bármit csináljak, csak ne üljek a szobámban. Ezért vasárnap délelőtt a párommal a zuglói japánkertbe mentünk, ahol megpróbáltunk kikapcsolni, megbeszéltük a főznivalókat, hogy le kellene már cserélni a nyári ruhákat, hogy milyen fontos teendőink vannak a közeljövőben, szóval mindenről beszélgettünk, csak a birkózásról nem.
Na, de előbb-utóbb csak vissza kellett menned a sportcsarnokba!
- Úgy mentem vissza, hogy egy életem, egy halálom, nekimegyek a soron következő ellenfelemnek. Ahogy az edzőm, Takács Feri mondta: „Fogod magad, végig mész, és bronzérmes leszel!”
A szlovákot gyorsan elintézted, a görögöt látványosan eldobtad, ám a bronzmérkőzésen egy pihent grúz várt rád.
- Nem érdekelt, hogy nekem hármat, neki pedig csak egyet kellett birkóznia. Ennek persze megvolt az előnye is, nemcsak a hátránya, hisz én jobban meccsbe voltam melegedve. Tudtam, hogy a maximumot kell nyújtanom Kajala ellen, hogy meg legyen a lehetőségem a bronzéremre. Én pedig maximumot nyújtottam, csak végül elszalasztottam ezt a lehetőséget. Egy pillanatnyi figyelmetlenség elegendő volt, hogy eldobjon. Azon persze lehet vitatkozni, hogy már előbb inteni kellett volna őt szabálytalan fogásért, de ez most már nem érdekes. Úgy érzem, utólag is, hogy most sem csinálnék semmit sem másképpen, mint ahogy, akkor, vasárnap délután csináltam az arénában. S mivel úgy érzem, hogy a maximumot hoztam ki magamból, nem lehetek elégedetlen sem.
Valamikor nyár elején azt mondtad, hogy a vébétől is függ, folytatod-e a pályafutásod. Folytatod?
- Nem is kérdés. Ráadásul mostantól határozott célom, hogy a bolgár fiút elkapjam a versenyeken. Utazni fogok rá. Na, meg a grúzra is, mert neki is sokkal tartozom. De folytatom azért is, mert jövőre Európa Játékokat rendeznek majd, nekem pedig hiányzik ez az érem a gyűjteményemből. Persze, a jövő év sem lesz könnyű, három világverseny, EB, Európa Játékok és vébé, ráadásul ez utóbbi már olimpiai kvalifikációs verseny lesz. A mostani ötödik helyem jövőre olimpiai részvételt jelentene, ami egy 80%-os Kiss Balázstól nem is olyan rossz teljesítmény.
