Olimpiáig

Szlovákiai bronzhétvége

Szlovákiai bronzhétvége

A júliusi serdülő Európa-bajnokság előtt az utolsó komolyabb megmérettetése volt András Csabának és Both Olivérnek a szlovákiai Szencen rendezett nemzetközi ifjúsági torna.

Két tehetségünk számára nem volt szokatlan az idősebb korosztály, korábban számtalanszor bizonyították már, hogy ebben a mezőnyben is megállják a helyüket.

Fiú egyesben Olivér és a magyarok nagy része nem jutott fel a főtáblára, András Csaba viszont – egy horvát, egy izraeli, egy szlovák, egy újabb izraeli és egy másik horvát, végül pedig egy norvég versenyző legyőzésével - egészen az elődöntőig masírozott. Ott azonban Luke Savill négy játszmában jobbnak bizonyult nála. A 18 éves angol fiú a döntőt is megnyerte, Csaba pedig az erős (és idősebb) mezőnyben a harmadik lett. András Csaba párosban Both Olivér oldalán szintén bronzérmet szerzett. Az elődöntőben az argentin Martin Bentancor, Santiago Lorenzo kettőstől kaptak ki, akiket a döntőben az ifjúsági korú Molnár István és Juhász Patrik kettős legyőzött. Csabáék az éremért azt az angol párost verték, melyben az egyest nyerő Savill is helyet kapott.

Fotó: MOATSZ

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay