Olimpiáig

Peti vébédöntőt játszott

Peti vébédöntőt játszott

Paralimpiai bronzérmesünk (korábban paralimpiát is nyert már), Pálos Péter fantasztikusan szerepelt a Szlovéniában rendezett paraasztalitenisz-világbajnokságon. Peti a férfiak 11-es kategóriájában ugyanis döntőt játszott. Versenyzőnk a csoportjában két ázsiait, egy japánt és egy francia színekben indult kínait vert egyaránt 3-0-ra, majd a negyeddöntőben egy újabb japán ellen diadalmaskodott 3-1-re. Az elődöntőben aztán ráijesztett francia ellenfele, aki az első játszmát megnyerte, ám a következő háromban már Peti volt a jobb, így ő jutott a világbajnoki döntőbe. A finálét régi nagy riválisával – a csapatversenyeken állandó partnerével -, a belga Van Ackerrel vívta, aki nem mellesleg a verseny első kiemeltje volt. A két fiú szokás szerint nagy csatát vívott, ám ebből a küzdelemből ezúttal a belga fiú jött ki jobban. A 3-1-re megnyert mérkőzés aranyérmet jelentett számára, míg a mi versenyzőnk egy ezüstöt nyert. A kiváló teljesítményért neki és edzőinek is szívből gratulálunk!

Másik versenyzőnk, Csonka András ezúttal szerényebb eredménnyel zárt. Már a csoportjában is nagyon meg kellett küzdenie a továbbjutásért, a nyolcaddöntőben pedig hiába állt fel a padlóról lengyel riválisa ellen, a döntő szettben ellenfele bírta jobban idegekkel, így ő jutott tovább.

Fotó: MOATSZ

 

 

 

 

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay