
Az U13-as korosztály és a serdülők küzdelmével folytatódott a Molnár János Emlékverseny a Szőnyi úti asztaliteniszcsarnokunkban.
A 18 országból érkezett játékosok, edzők egyaránt meg voltak elégedve a körülményekkel és a kiszolgálással, amely mindenképpen nagy dicséret egyesületünk és asztalitenisz szakosztályunk számára. Az U13-as korosztályban sporttörténeti eredmény is született. A Molnár János Emlékversenyek 23 éves történetében ugyanis még sosem fordult elő, hogy egy korosztályban minden dobogós hely egy azon nemzetnek, jelen esetben a portugáloknak jusson. A serdülőknél már megoszlottak az érmek a résztvevő nemzetek előtt. A versenyre kilátogató Szatmáry Kristóf elnökünk a döntőt követően két szlovák fiúnak adhatta át az arany- és az ezüstérmeket, a bronz pedig egy egyiptomi és egy portugál pingpongosnak jutott. Az 1995-ben autóbalesetben életét vesztett Molnár Jánosra hagyományosan a serdülőverseny eredményhirdetését követően emlékeztek a résztvevők. A termet teljes egészében elsötétítették, és a három földrészről érkezett gyerekek valamint az edzőik gyertyával a kezükben adóztak Janika emléke előtt.