
Legjobb utánpótláskorú asztaliteniszezőink, András Csaba, Both Olivér és Terék Norbert az elmúlt hétvégét a horvátországi Varasdon töltötték, ahol a válogatott színeiben egy nemzetközi utánpótlásversenyen vettek részt. Első éves ifi versenyzőinktől ezúttal még nem volt elvárás az éremszerzés, hanem az, hogy belerázódjanak a korosztályukba. Ennek tükrében kell értékelni a szereplésüket is. Egyesben a három fiú közül Olivér jutott a legmesszebb, aki a legjobb 16 között szenvedett vereséget. Csaba egy körrel előbb búcsúzott, mert pechére, már a 32 között összesorsolták őt a torna első kiemeltjével. Norbi számára pedig a 64 között egy szingapúri pingpongos jelentette a végállomást.
Csaba és Olivér a csapatversenyben is felvillantott valamit a tudásából. Egy bolgár, mexikói vegyescsapat legyőzését követően a rendkívül erős indiaiakat is sikerült megverniük (méghozzá 3-0-ra), a negyeddöntőben azonban túl erősnek bizonyult számukra a bombaerős szingapúri csapat.
Herendi Iván, szakosztályunk vezetője szerint ez az év valószínűleg így fog majd eltelni, ám Csaba és Olivér jövőre és két év múlva az ifik között is olyan sikereket érhet majd el, mint, amilyeneket még a serdülők között produkáltak.
Fotó: MOATSZ