
A férfi asztalitenisz Extra Liga 17. fordulójában csapatunk hazai pályán a Komló együttesét fogadta. Bár, a találkozónak mi voltunk az esélyesei, mégis mi kezdtük hátránnyal a mérkőzést, mivel állandó csapatunkból Molnár Krisztián sérüléssel bajlódott, így ezúttal csak a páros mérkőzést vállalta, míg két – immár rutinos – fiatal tehetségünk, András Csaba és Both Olivér a fordulóval egy időben a spanyol nemzetközi utánpótlásversenyen remekelt éppen (két ezüstérmet szereztek). Távollétükben Do Phuoang Nam és harmadik ifjúsági korú tehetségünk, Terék Norbert kaptak lehetőséget a bizonyításra. Csapatunk tehát Jakab János, Do Phuoang Nam, Terék Norbert összeállításban fogadta a komlóiakat, a párosban pedig a Jakab – Molnár duó képviselte a színeinket. Az Extra Ligában erős csapatnak számító komlóiak azonban majdnem megtréfáltak bennünket, végül Jakab és Do Phuoang Nam 2-2, valamint párosunk győzelmével sikerült 5-5-re menteni a találkozót. Nagy baj azonban így sincs, hisz továbbra is biztos Final Four-résztvevők vagyunk, ráadásul ezzel a döntetlennel is tartani tudtuk a Celldömölkkel szembeni pozíciónkat, azaz a bajnoki elődöntőben – melyet biztos, hogy a CVSE ellen játszunk majd – egy esetleges döntetlen is nekünk fog kedvezni.