Olimpiáig

Jakiék a Final Four

Jakiék a Final Four

Az már korábban biztossá vált, hogy felnőtt férfi asztaliteniszcsapatunk bejut az Extra Liga négyes döntőjébe, ám, hogy hányadik helyen abszolválja magát, csak az elmúlt héten dőlt el. Azzal, hogy a Pécstől nagy csatában 6-4-es vereséget szenvedtünk (majd másnap 7-0-ra vertük a Komlót), világossá vált, hogy Jakab Janiék a második helyen jutnak majd a Final Four-ba. A négyes döntőben tehát így fest a csapatok sorrendje: Pécs, BVSC-Zugló, Celldömölk, Szeged. A hazai szövetség a döntő részleteit is közzétette. Ezek szerint a Final Four-t mindkét nemben a június 2-3-i hétvégén Szekszárdon rendezik majd. Az ottani városi sportcsarnokban szombaton délelőtt mindkét nemben a négyes döntők első és negyedik helyezettjei játszanak majd egy más ellen, délután (15 órakor) pedig a másodikak a harmadikak ellen lépnek asztalhoz. A mi csapatunk tehát azzal a Celldömölkkel játszik majd a döntőért, amely az elmúlt évek egyeduralkodója volt Magyarországon, és amelyben válogatottak sora játszik, de amelyet az alapszakaszban oda-vissza sikerült legyőznünk. A mi csapatunk valószínűleg a Jakab János, Molnár Krisztián Do Phuong Nam és Both Olivér összeállításban szerepel majd.

Fiatal tehetségünk, András Csaba, aki a Pécs ellen betegség miatt hiányzott, a döntő időpontjában Kanadában ifjúsági olimpiai selejtezőn szerepel majd, amely verseny érthető módon még a bajnoki döntővel szembe is prioritást élvez. A Final Four-ra remélhetőleg meggyógyul majd a Pécs ellen sérülést szenvedett Molnár Krisztián is, akinek a játékára (és a győzelmeire) nagy szükségünk lenne. Amennyiben András Csabi nélkül is sikerülne a Celldömölköt legyőzni, akkor vasárnap délután (15 órakor) az aranyéremért valószínűleg ismét a Pécs ellen játszanánk. Bízzunk benne, hogy lehetőségünk nyílik majd a múlt pénteki vereség visszavágására. A Szőnyi úti rangadó ugyanis csak egy-két hajszálon dőlt el, de azt is megmutatta, hogy van keresnivalónk a rutinos (szintén volt válogatott játékosokból) álló pécsiek ellen. Aki tehát megteheti, szervezze Szekszárdra június első hétvégéjét, ahol a finom borok és jó halászlék megkóstolása mellett a férfi csapatunk sikeréért is élőben szurkolhat majd.

 

Hajrá, BVSC!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay