
Aki a mai napon (március 20-án) a Sport Bisztrónkban megfordult, az meglepve tapasztalhatta, hogy a kivetítőkön a megszokott sportközvetítések helyett Gergely Gábor egykori pingpongos legendákkal kapcsolatos filmanyagok és fényképek váltogatták egymást. És, aki ebédtájt járt az éttermünkben, az magával, Gergely Gáborral is találkozhatott. Klubunk vezetősége ugyanis a mai napon vendégül látta a többszörös világ- és Európa-bajnok, Európai TOP 12-győztes, többszörös magyar bajnok asztaliteniszezőt. Aki ebben az esztendőben ünnepli 65. (melyből jópár évet letagadhatna) születésnapját. A március 20-i ünnepi ebéd azonban még nem ez alkalomból volt (Gergely Gábor születésnapja nyárra esik), hanem a meghívás egy másik jubileum tiszteletére szólt. Gábor ugyanis szinte napra pontosan negyven éve nyert három aranyérmet a duisburgi Európa-bajnokságon.
- Szerencsére rajta van az érmeken a dátum, így pontosan tudom, hogy az egyéni és a párosdöntőt 1978. március 19-én nyertem, a csapataranyat pedig három nappal korábban – mondta Örökös Bajnokunk.
Az 1978-as duisburgi Európa-bajnokság különleges sportesemény volt. Egyrészt, mert Berczik Zoltán felfedezettje ezen a versenyen végleg kilépett a nagy kettős, Jónyer István és Klampár Tibor árnyékából. A duisburgi döntőben például az akkor már háromszoros világbajnok Jónyert verte rettentő magabiztosan. Ráadásul ezen az EB-n a magyar asztalitenisz is csúcsközelbe ért (a csúcs az 1979-es Phenjan-i világbajnokságon nyert csapatarany volt): hisz az egyéni versenyben a negyeddöntőben öt, az elődöntőben pedig három magyar asztaliteniszezőért szurkolhattunk. Ilyen magyar fölény se korábban, se pedig azóta nem volt tapasztalható egyetlen világversenyen sem. De a magyar sport történetében az is ritka, hogy egy versenyző egy Európa-bajnokságon egyszerre három aranyérmet nyerjen.
Egy szóval volt miről beszélgetni Gabival a március 20-i Gergely-napon. A sztorik felelevenítésében pedig jó partnernek bizonyult klubunk két legendás edzője, Herendi Iván és Lipovits Gyula is, akik szinte a kezdetektől fogva ismerik Gergely Gabi pályafutását.
Világhírű pingpongosunk szerencsére nem az egyetlen élő legendánk, ezért klubunk eltökélt szándéka, hogy a jövőben minél több Örökös Bajnokunkkal hasonló módon erősítse a kapcsolatot. Egy nagy célokat szem előtt tartó egyesületnek ugyanis a múltjáról sem szabad megfeledkeznie.