
Ma ünnepelné nyolcvanadik születésnapját klubunk egykori legendás játékosa és edzője, a 2011. január 11-én elhunyt Berczik Zoltán.
A magyar asztalitenisz aranycsapat létrehozójaként elhíresült mester 1937. augusztus 7-én Újvidéken született, és csak 1944-ben költözött a szüleivel Magyarországra. Békéscsabán kezdett asztaliteniszezni, majd 1950-től a Gyulai Vörös Lobogó, 1955-től pedig a Budapesti Lokomotív, később Vasútépítő Törekvés, legvégül a BVSC játékosa lett. 1957-69 között 145 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, melynek színeiben 13 érmet, köztük hat Európa-bajnoki aranyérmet nyert. Tagja volt az 1963-ban BEK-et nyert csapatunknak, és klubunk versenyzőjeként 23 magyar bajnoki címet szerzett. Az edzői munkába már aktív játékosként is belekóstolt, klubunknál ugyanis nagyon hamar játékosedzőként irányította a szakmai munkát. Olyannyira jól tette mindezt, hogy 1969-ben már a válogatott szövetségi kapitányának nevezték ki. Irányításával a magyar férfi asztaliteniszválogatott egyéni, páros és csapatvilágbajnoki címet is szerzett.
A Jónyer-Klampár-Gergely trió a magyar sport történetébe is beírta magát. Szakmai tudását ez utóbbi játékos beválogatása igazolta a leginkább, hisz Gergely Gábor úgy lett tagja a világverő válogatottnak, hogy jóval hátrébb szerepelt a magyar ranglistán. Egykori versenyzőnk azonban maximálisan igazolta a Mester döntését, és kétszeres világ, illetve négyszeres Európa-bajnok lett. Berczik Zoltán 1984-ben a japán Butterfly cég edzője lett, majd visszatért anyaegyesületéhez, a BVSC-hez. 1989-ben újból szövetségi kapitánynak nevezték ki, amely feladatot 1996-ig látott el. 2001-ben a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnökévé, majd tiszteletbeli elnökévé nevezték ki. 1998-ban Gyula város díszpolgára, 2015-ben pedig – posztumusz – az Asztalitenisz Hírességek Csarnokának tagja lett.