1142 Budapest, Szőnyi út 2.

Híreink

Kategória cikkjei

Felemás utánpótlásunk hétvégi mérlege

Két utánpótlás együttesünk is pályára lépett a hétvégén kézilabdázóinknál. A serdülő fiúk közvetlen riválisuk, az Angyalföldi Sportiskola ellen arattak magabiztos diadalt, második számú ifi lány csapatunk viszont sajnos ezúttal kikapott.

Felemás utánpótlásunk hétvégi mérlege

Nemzetközi versenyeken jártak karatésaink

Bartha Nikola és György Dániel révén két sportolónk is érdekelt volt a madridi Premier League-viadalon, míg Szegedi Döme Montenegróban versenyzett. Karatésaink szép eredményekkel zárták a hétvégét.

Nemzetközi versenyeken jártak karatésaink

Kézilabdázóink győzelemmel zárták az őszt

Lejátszotta utolsó mérkőzését az őszi szezonban felnőtt női kézilabda együttesünk. A lányok, a HÍD-UNIO SE I elleni rangadóval zárták a bajnokság első felét. Balog Beáta tanítványai 28-24-re nyertek, így a második helyen állnak a tabellán.

Kézilabdázóink győzelemmel zárták az őszt

Európa legjobbjai között vízilabdázóink

Péntektől vasárnapig Európa legjobb 16 csapata között szerepelnek női vízilabdázóink az Euroliga második selejtezőkörében. Az együttes Cataniában a házigazda olaszokkal, valamint egy orosz és spanyol gárdával csap össze a továbbjutásért.

Európa legjobbjai között vízilabdázóink

Hazai diadal az évzáró rangadó előtt

Férfi vízilabdázóink a Szombathely legyőzésével zárták hazai medencében a 2019-es esztendőt. Szűcs Levente tanítványai 16-11-re diadalmaskodtak az AVUS ellen, szombaton viszont fontos rangadóval búcsúztatják a fiúk az évet Szentesen.

Hazai diadal az évzáró rangadó előtt

BVSC Napló: Sikerek idegenben

Vívóink nemzetközi világkupákon, úszóink Londonban, csapataink pedig a határon belül, de idegenben szerepeltek a hétvégén. Szinte mindenhol sikereknek örülhettünk, ezek közül is kiemelkedik párbajtőrözőink teljesítménye.

BVSC Napló: Sikerek idegenben

Idegenbeli sikerek a felnőtteknél

Felnőtt női és férfi kézilabda együttesünk is idegenben nyert a Budapest bajnokság hétvégi fordulójában. Utóbbi siker azért is számít kiemelkedőnek, mert a fiúk bő két órával előtte kezdték ifi meccsüket.

Idegenbeli sikerek a felnőtteknél

Őszi bajnokok labdarúgóink

Nem történt meglepetés és végül magabiztosan nyerte meg labdarúgó együttesünk a BLSZ I. osztály 15. fordulójának nyitómérkőzését. A XII. Kerület Svábhegy FC elleni idegenbeli 7-0-s siker azt is jelenti, hogy a BVSC-Zugló lett az őszi bajnok.

Őszi bajnokok labdarúgóink

Újabb saját nevelésű játékosunk debütált

Több szempontból is különleges volt a múlt pénteki bajnoki, felnőtt labdarúgóink számára. Ahogy arról már írtunk, kapott gól nélkül zárta az őszt hazai közönség előtt a csapat, továbbá újabb fiatal játékosunk mutatkozhatott be bajnokin a felnőttek között.

Újabb saját nevelésű játékosunk debütált

Sikeres kazahsztáni edzőtábor

Karate szakosztályunk két versenyzője Kazahsztánban, Almati városában készül a soron következő versenyeikre. György Dániel és Szegedi Döme profi körülmények között, a világranglista legjobbjaival edzőtáborozhatott.

Sikeres kazahsztáni edzőtábor

Jól haladnak a geotermikus kút munkálatai

Ahogy korábban jeleztük, fontos beruházás zajlik a BVSC-Zugló sporttelepén, amely jelentős mértékben hozzásegíti a létesítmény gazdaságosabb és környezetkímélőbb fenntartását. A speciális fúrással készülő geotermikus kút előkészítése jó ütemben halad.

Jól haladnak a geotermikus kút munkálatai
Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay

Kiemelt szolgáltatásaink