Cikksorozatunkban 30 éves időutazásra hívtunk mindenkit, és korabeli újságcikkek alapján, utána jártunk a három évtizeddel ezelőtti BVSC–Vasas pólódöntő előzményeinek, a szezon viszontagságainak, a furcsa lebonyolításnak, a viharos előkészületeknek és utózöngéknek. A záró részben utóbbival foglalkozunk!
A Vasas–BVSC döntő második meccse igazi vízilabda csemegét hozott, az alábbi írásban, talán még túlzó is az a dicshimnusz, ami a Komárom-Esztergom megyei hírlapban megjelent. Ezzel együtt a BVSC történelmet írt, hiszen a három gólos győzelem a visszavágón, és ezáltal a bajnoki cím kiharcolása, ebben a formában egyszeri és megismételhetetlen volt a magyar vízilabda bajnokságok történetében. Nem csak azért, mert kuparendszerben, gólkülönbség számítással többé nem dőlt el bajnoki cím, de hirtelen halálban szerzett góllal sem avattak többé, mindent eldöntő meccsen, bajnokot. (2000-ben Székely Bulcsú, pont a BVSC ellen, a Fradit a 4. meccsen, egy 7 méterről eleresztett blokk melletti góllal tette bajnokká, de összesítésben nem az volt a mindent eldöntő meccs, hiszen 3-1 lett a vége az FTC javára)
A rájátszás hosszabbítás specialistája a BVSC, a három párharcában, a Szeged, az UTE és a Vasas ellen is úgy hozta le a ráadásokat, hogy a közel 7x3 perc alatt egyetlen gólt sem kapott. Ez akárhogy is nézzük, közel három kapott gól nélküli negyednek felel meg, merthogy akkor, még nem nyolc, hanem 7 perc volt a tiszta játékideje egy negyednek. Ezt a szabályt, amúgy 2005-ben módosították, és lettek nyolc percesek a negyedek. Hogy mekkora feszültség volt a Komjádiban, és hogy borítékolható volt az is, hogy a kedélyek nehezen csillapodnak majd, bárki is lesz a bajnok, erre az Esti Hírlap másnapi számát hívjuk segítségül.
„Óriási hibát követett el az angyalföldi szervezőgárda azzal, hogy nem függesztette ki a Komjádi Uszoda bejáratára a „Belépés csak 18 éven felülieknek és erős idegzetűeknek’’ feliratú táblát, mivel a két csapat az odavágón nyújtott lagymatag „lubickolás” után valami olyasmit mutatott, hogy még az összecsapást semleges nézőként megtekintő földi halandó is olyan szívritmus zavarokkal térhetett haza, mintha gyerekkori sérelmével találkozott volna. A rendes játékidőben még nem is történt semmi rendkívüli, leszámítva, hogy végig az előzetesen már eltemetett zuglóiak vezettek, hogy Gerendás György, a vasutasok edzőjének dühkitöréseire egy egész nepperhálózat morfiumkészlete kevés lett volna – a piros-kék tábor felől érkező szitok és nyálkahártya-képződmény áradatát egy jó ideig tűrte, majd hirtelen felpattanva, egyedül fordult szembe az egész „szurkolósereggel”. Ennek az akciójának és a sorozatos reklamálásainak végül meg is lett a következménye: a játékvezetők elküldték a kispadról, és felültették a lelátóra. Az már más kérdés, hogy egy-egy izgalmasabb momentumnál innen is elérte lábbal a reklámtáblákat...”
„A rendes játékidő 10-8-as BVSC-győzelemmel zárult, s mivel az első találkozón a Vasas ugyancsak két góllal nyert, következhetett a kétszer háromperces hosszabbítás. Bizonyára a nagy tét volt az oka, de nemhogy gólt nem hozott ez a hat perc, de még kapura lövést is alig. Pedig egy perccel a vége előtt nem akármilyen lehetőséget szalasztott el a kék-fehér együttes. A kapujából szabálytalanul kijövő Kószt kiállították, ám a kalitkába visszahúzódott Mészáros hárította Tiba lövését. Elérkezett tehát minden jónak elrontója, a hirtelen halál, vagyis az lesz a bajnok, aki az első gólt dobja. Mindkét oldalon sorra maradtak ki a helyzetek, amíg egyszer csak felbukkant a víz alól a vendégek centere, Varga Zsolt körülbelül annyi időt töltött a víz alatt, hogy még az is megfulladt volna, akinek két kopoltyúja van —, és bevágta a BVSC bajnoki aranyát jelentő találatot.” (Csontos Róbert)
„Alig telt el egy nap azóta, hogy a BVSC-Westel hihetetlen bravúrral „kiénekelte a sajtot” a Vasas szájából és megnyerte a bajnokságot, az ember mégsem tudja elfelejteni a Komjádiban történt meseszerűen valószínűtlen dolgokat. A Vasas megóvta a mérkőzést, mert szerintük a mérkőzés alatt kiállított BVSC-edző, Gerendás György nem adhatott volna további instrukciókat játékosainak.” (Új Magyarország)
Faragó Tamás így summázta a látottakat: „Már rögtön az elején látni lehetett, hogy a zuglóiak semmi mást nem akarnak, mint agresszivitásukkal az őrületbe kergetni bennünket és a bírókat egyaránt. Egyébként már most bejelenthetem, hogy megóvjuk a találkozót, mert a kiállított és a lelátóra felküldött Gerendás minden szünetben odament csapatához, és eligazítást tartott nekik.”
Az első fokon elutasított Vasas-óvásnak a zöldasztalnál végül nem lett folytatása, mivel a fellebbviteli bizottsághoz már nem került el az ügy. Az angyalföldiek hivatalos úton tovább már nem vitték a dolgot, és mivel játékvezetői műhiba a mérkőzés alatt nem történt, a vízben elért eredmény bizonyult véglegesnek.
Nyugvópontra azonban messze nem jutottak a dolgok. A következő napok azzal teltek, hogy mind a két oldal mondta a magáét. A Vasas belengette, hogy a főszponzor Plaket vezetője Tóth Karcsi bácsi visszalép a csapat támogatásától és végveszélybe sodródhat a szakosztály – szerencsére a mai napig a fia által tovább vitt támogatás révén, a cég névszponzora a Vasasnak – Nap keltétől, Nap nyugtáig láthattunk nyilatkozatokat a televízióban, már csak a Kinn padon nem volt Gerendás György, és az újságok is nehezen tértek napirendre a döntő felett. A legbehatóbban, mint akkoriban, ha vízilabdáról volt szó, szinte mindig, Csurka Gergelynek köszönhetően a Kurír foglalkozott a témával, ebből idézünk most is.
„Amikor négy éve elkezdtem az edzősködést, és úgy álltam neki az egésznek, hogy bajnokok akarunk lenni, a játékosok hülyének néztek. Erre bekerültünk a döntőbe. Most, amikor a legkevésbé sem várta senki, hogy egyáltalán finalisták legyünk, megnyertük az aranyat. Ilyenkor olyan jó lenne felszabadultan örülni, de nem megy. Nem, mert magyarázkodásra kényszerítenek, mintha elnézést kellene kérnünk, hogy győztünk. Arról viszont egy szó sem esett, hogy három hosszabbítást hoztunk egymás után, hogy a kétszer három percek alatt egyszer sem lőttek nekünk gólt, hogy a végén az UTE-t a saját fegyverével, a lefordulással vertük meg, hogy a Vasast a saját fegyverével, a pozíciójátékkal vertük meg. Néha úgy éreztem magam, mint a kisgyerek, aki karácsonyra kapott egy szép ajándékot, ám amikor elkezdene vele játszani, a kezére vernek, nehogy eszedbe jusson, még tönkre megy a szép villanyvasút.”
„Az első meccsen zónáztunk, mert azt mondtam a srácoknak, hogyha ezzel sikerülne egy szorosabb eredményt, ikszet, vagy egygólos zakót elérni, akkor még nincs veszve semmi: a Vasas elhiszi magáról, hogy zónában jobb, talán könnyebben veszi a visszavágót, ahol mi kőkemény szoros emberfogást fogunk játszani. Vasárnap petícióban kérték a játékosok, Gyöngyösi, Ambrus, Varga, hogy zónázzunk megint, nem hittek abban, hogy a test-test elleni játék eredményes lehet. Annyi engedményt tettem nekik, hogy azt mondtam: ha két negyed után úgy vélik, nem működik a dolog, visszaállunk a zónavédekezésre. Az első percben Konrád Jani megkérdezte a vízben a Tojást, hogy „ti szorosat mertek játszani?”. Ők se gondolták volna, hogy ezt az öngyilkos taktikát választjuk, láthatóan meg is lepődtek. Mi viszont végül is hittünk benne és ez hozta meg a sikert: a legjobb taktika gyengén megcsinálva nem olyan jó, mint egy rossznak látszó, ám szívvel-lélekkel, tökéletesen végrehajtott.”
A fegyelmi bizottság azért nem ment el szó nélkül a döntő második mérkőzésén történtek mellett, már ami a BVSC vezetőedzőjének viselkedését illeti, és végül 5 meccses eltiltással sújtották.
„Nagyon is tudatosan tettem azt, amit tettem: ilyen mérkőzésen nem engedhető meg, hogy a közönség folyamatosan a játékkal foglalkozzon. A kritikus pillanatokban inkább velem törődjön, és akkor is b..i gerendásozzon, amikor hajrá Vasast kellene üvöltenie. Na most én láttam sok szép szovjet filmet, kötelező anyagként, amelyekben a főhős ember tudott maradni az embertelenségben. Meghatódtam rajtuk, még tán könnyeztem is, de azt már akkor eldöntöttem, hogy én még véletlenül sem szeretnék ilyen lenni.”
„Nekem az az ars poeticám, hogy mindenki tegye a saját dolgát. A játékost megfékezem, hogy ne reklamáljon, ne hagyja magát befolyásolni a közönség, a bírók, az ellenfél provokációi által, ha ezzel egy fél góllal beljebb vagyunk, már megérte, lehet, hogy épp azzal nyerjük meg a döntőt. A fesztivál az én dolgom, minthogy – ezt közöltem is velük a legelején – garantáltan hülyébb vagyok bármelyiküknél. Zárójelben megjegyezném: ha ezeket a Fradi edzőjeként csináltam volna meg, akkor azt hiszem, most én lennék az Isten. Mondja a Tamás, hogy a versenykiírásban nincs benne a „no petting”, ezek szerint azt is lehet. Na, ha csak ezen múlik, jövőre olyan peep show-t vágok le a parton, hogy hét nyelven beszél!”
És Gyuri amúgy megcsinálta, meg még sok minden mást is, sokszor repült minden a vízbe, ami mozdítható volt, és az évek alatt „bűnlajstromát” a wikipédia is ízekre, de legalább is külön cikkelyekbe szedte.
Ugyanakkor a sajátos humora is sokszor átsegítette ezeken a helyzeteken. Az ominózus 1996-os döntő fegyelmi tárgyalásán azzal védekezett, hogy „A szponzor tehet mindenről, mert a Westel 450 jelszava: Mozgásban az üzlet! Hát ezért ugráltam annyit.”
És azután olyan is előfordult, hogy a Kőér utcában, miután kiállították, elviharzott az uszodából, meg sem állt a ma már nem létező Határ úti lángosozóig, és a játékosoknak a meccs végére, egy emeletnyi sajtos-tejfölös lángossal tért vissza. Az idők folyamán azután a Vasas táborral is megtörtént a békekötés, amikor Gyuri sört vitt a szurkolóknak és azóta már a piros-kék drukkerek is azt éneklik: „Hozz egy sört, hozz egy sört, Gerendás Gyuri hozz egy sört! A Vasas tábor kér most téged, Gerendás Gyuri hozz egy sört!”
A BVSC aranyévei 1995-2000 között tartottak, amikor minden évben nyert, vagy kupát vagy bajnokságot az időközben kék-fehérről – a kilencvenes évek második felében a MÁV mondjuk így kérésére – kék-sárga színekre felesküdött, zuglói alakulat. Valójában azonban a Gerendás éra eleje 1993-tól 96-ig és a vége 2001-2004-ig messze erőn felüli eredmények sora volt. 12 év alatt 11x nyert érmet a magyar bajnokságban a csapat, amely hétszer volt döntős, és ezeken 4 bajnoki cím – ráadásul zsinórban – 3 ezüst és 4 bronzérem a mérleg, úgy, hogy a játékoskerete alapján a végső siker első számú esélyese talán csak egyszer, 2000-ben volt a BVSC.
Emellett 3 döntőt vívott a Magyar Kupában a BVSC, mindannyiszor a Vasas ellen, és mindegyiket megnyerték a Vasutasok. A nemzetközi hadszíntéren pedig a már korábban említett KEK-döntő mellett, 2000-ben első magyar csapatként jutott-be a Final Four rendszerben lebonyolított végjátékba a klub, ahol végül 3. lett. A Gerendás György által irányított időszakban a nemzetközi pólósvilág ismét felfigyelt, a hol Schiller-Opel, hol Westel, hol Brendon nevekre keresztelt, Budapesti Vasutasra – merthogy a mai napig ez a legközkedveltebb elnevezése külföldön a ma már BVSC-Manna ABC néven futó klubnak – amely a 12 év alatt, összesen 16 érmet szerzett. (A nyolcvanas évekkel együtt, amelynek egy részén játékosa volt a klubnak Gerendás György 24 év alatt 26 érmet szerzett a BVSC a bajnokságban és a kupában összesen, és a Vasas mögött a második legeredményesebb magyar klub volt.)
Vannak, akik azt állítják, hogy Atlanta és Sydney között, amikor uralta a hazai palettát a BVSC, nem ezek a bajnokságok voltak minden idők legerősebb OB I-es pontvadászatai, mert a magyar sztárjátékosok zöme, külföldön kereste a kenyerét. Ám legyen, számunkra BVSC-seknek, viszont ez volt maga, az ARANYKOR!
Léderer Ákos
Fotók és cikkek: Mai Nap, Kurír, Komárom Esztergom megyei hírlap, Esti Hírlap, Új Magyarország, Vasárnapi Hírek, Magyar Nemzet, Népszava, Népszabadság, Sztár Sport
