Cikksorozatunkban 30 éves időutazásra hívunk mindenkit, és korabeli újságcikkek alapján, utána járunk a három évtizeddel ezelőtti BVSC–Vasas pólódöntő előzményeinek, a szezon viszontagságainak, a furcsa lebonyolításnak, a viharos előkészületeknek és utózöngéknek. Az első részben a döntőig vezető úttal, ezúttal pedig a finálé felvezetésével foglalkozunk.
1995-96-ban, tehát Vasas-BVSC döntő volt a magyar vízilabda bajnokságban. Ehhez hasonló két meccses bajnoki fináléban nem volt még egymás ellen a két csapat, bár 1985-ben a sorsolás úgy hozta, hogy a Szőnyi úton az akkor még sátortetős Szőnyi úti uszoda népes nézőközönsége egy BVSC–Vasas találkozó után ünnepelhetett két évtized után, Vasutas bajnokavatást.
Gerendás György csapata, már nem csak szilaj kiscsikókból állt jobbára, mint az 1993-as fináléban, de még mindig tele volt húszas éveik elején járókkal. A Vasas kerete kétségkívül jobban készen állt a nagy dolgok véghezvitelére, míg a Vasutasoknál győztes döntők tekintetében, csak két harcedzett pólós az egykor a Ferencvárossal pont a Vasas ellen bajnokságot nyerő Ambrus Tamás kapus és Gyöngyösi András jeleskedett.
Míg a szűk hét esztendő lezárására készülő angyalföldiek utolsó bajnokcsapatából maradtak hírmondók, például Petőváry, Mészáros, Kósz vagy Tóth Frank személyében.
Mielőtt hangolódásképpen idézgetnénk a döntő előtti nyilatkozatokból, bevallom nekem 30 év távlatából az az emlékkép élt, hogy a Vasas elhitte magáról, főleg a döntő első meccsének megnyerése után, hogy ez a bajnokság az övék, de azután kutakodva a nyilatkozatokban, inkább a sajtó egy jelentős része adta oda előre az aranyat a Vasasnak, és a BVSC próbált az esélytelenek nyugalmával elhúzva a mézes madzagot a rivális orra előtt, egyfajta lélektani hadviselésbe kezdeni. Az akkori két szakosztályvezető Mai napban megjelent nyilatkozatából, Isten nyugosztalja Gém Zoltánt és Méhes Jenőt, azért kiviláglik, hogy milyenek voltak az erőviszonyok, és utóbbi azért bátrabban lenyilatkozta az elvárásait.
„Még mi sem számítottunk erre” – mondja Gém Zoltán, a BVSC szakosztályvezetője. „Elég rosszul sikerült az alapszakasz, nem beszélve a KEK-döntőben mutatott gyenge teljesítményünkről. Aztán a Szeged elleni visszavágó utolsó perceiben feltámadtunk, akkor, amikor már senki sem hitt a továbbjutásban. Gerendás György edző fanatizmusának köszönhető a siker.” – Az ezüstéremmel elégedettek lennének? – „Most már nem! A KEK-sorozatban már elkaptuk az angyalföldieket, miért ne sikerülhetne most is?”
„Negyedszer nem ismétlődhet meg a pólótörténelem” – mondja Méhes Jenő, a Vasas szakosztályvezetője. „Az utóbbi három évben mindahányszor ezüstöt nyertünk, most jön az arany.” – Ennyire biztos a győzelemben? – „Egész évben, egy apró megingást leszámítva, kiegyensúlyozottan játszottunk. Nekünk minden meccs fontos volt. Ez is az, annak ellenére, hogy nem az esélyesebbnek tartott Újpesttel találkozunk. A tizenharmadik Vasas-bajnoki cím rossz hatással volt ránk eddig. Mert érik a tizennegyedik.”
Az önbizalom tehát sugárzott a piros-kékek vezetőjéből, pedig ott voltak azok, az intő jelek, amikor ugyanilyen lebonyolítás mellett a BVSC 1995-ben kétszer is elkapta a Vasast. Előszőr 1995-ben a Gerendás „babyk” első címüket ünnepelve a Magyar Kupában, majd az év decemberében a KEK negyeddöntőjében is, túljutottak a szomszéd kerület kirakat csapatán.
Az akkori Kurír hasábjain a döntő előtt Csurka Gergelynek beszéltek érzéseikről a vezetőedzők. Faragó Tamás nem tűnt elbizakodottnak, még ha azt is állította, hogy afelől nincs kétsége, hogy melyik a jobb csapat. Viszont voltak félelmei is azzal kapcsolatban, hogy egykori nevelőegyesületének edzője, aki nem mellesleg 1976-ban Montrealban olimpiai bajnok társa is, előhúzhat egy olyan fegyvert, amelytől – és ez talán már a döntő előtti mondandójából kiviláglik – tartott.
„A döntőben jobban félek saját magunktól, mint a BVSC-től. Jobbak vagyunk, mégis, mi edzők tudjuk: egy játékosnál bármikor bekattanhat valami, amitől leblokkol, éppen a legfontosabb pillanatban. A BVSC ráadásul kellemetlen ellenfél, ebben a lélektani helyzetben még tán kellemetlenebb, mint az ÚTE. Ők könnyedén játszhatnak, teher nélkül, ráadásul azon áll vagy bukik a játékuk, hogy sikerül-e az ellenfelet és a bírókat az őrületbe kergetni. A KEK-et is ezen buktuk el, ami szintén ott élhet a játékosaimban, jóllehet nem értem, mitől kéne bepörögniük akkor, ha egy BVSC-s rájuk nyújtja a nyelvét. A döntő egyébként azon dől majd el, ki hibázik kevesebbet. A pólónak véleményem szerint folyvást tanulnia kell más sportágaktól, a jelenlegi játékot látva most a távol-keleti küzdősportoktól. Az az nincs akció, csak reakció. Ki kell várni, mikor ront az ellenfél. Pontosabban: úgy kell játszani, hogy hibára késztessük.”
Gerendás György már ekkor úgy érezte anyagilag túl sokba került neki ez a bajnokság, és ugyan ki tudja mi vár rá a döntőben, de egy biztos élete legnagyobb edzői sikeréért mindent be fog vetni, hovatovább érzékeltette, hogy ő már látta azért magából kivetkőzve még játékos korában, az ellenfél edzőjét is.
„Jó jelnek tartom, hogy a játékosokon semmiféle görcs nem látszik, szinte nem is beszélnek a mérkőzésről” – közölte trénerük, Gerendás György. „Úgy vannak vele, hogy bemennek, aztán lejátszanak egy meccset, nem számít, hogy ez a bajnoki döntő. Az már kevésbé tetszik, hogy Varga Tamás (a Vasas centere – a szerk.) visszafogottan nyilatkozott az esélyekről. A KEK-negyeddöntő előtt közölte: sajnálja, hogy egy magyar csapatot kell kiverniük a kupából. Most viszont azt mondta, nem örül a BVSC-nek. Kár, mert láthatólag nem kezelnek le bennünket. Mindegy, így is megpróbáljuk, bár szerintem összességében sem számít sokat, hogy előzőleg kétszer is mi voltunk a jobbak oda-vissza alapon. Hogy a két hosszabbításos továbbjutás után vannak-e még tartalékaink? A fiúknak biztos, nekem már kevésbé, ugyanis 20 ezer forintra büntetett a fegyelmi bizottság az UTE elleni óraborogatás miatt. Eddig összesen 45 ezremben van a fesztiválozás, ami tekintve, hogy 45 hónapja vagyok a BVSC edzője, nem is olyan rossz arány. A döntőn azonban kétszer is meggondolom, hogy nekikezdek-e, mert Faragó azt mondta, ha meglátja, hogy a Gerendásnak engedik, akkor ő is nekiül balhézni. Na most én ismerem játékoskorából, milyen az, ha Tonó balhézni kezd. Maradjunk annyiban, nem egy matyóhímzés. Szóval, el kell döntenem, jó-e az nekünk, ha ő is kiborul? Komolyra fordítva: számomra ez a siker lenne az edzői pályafutásom csúcsa, még tán verné az atlantai Világkupa-aranyat is, hiszen ott segítőként voltam jelen. Ez viszont az első olyan jelentős győzelem lehet, ahol én vagyok a cigányprímás.”
Ma már tudjuk, hogy lett-e Gyuriból cigányprímás, de előbb a következő részben, az első Szőnyi úti bajnoki döntőt idézzük fel, és hogy miért gondolhatták sokan azt, hogy az első meccs két gólos előnyével célba is érhetnek az angyalföldiek, amikor még a „Csináljuk a fesztivált” című műsor három évtizeddel ezelőtti kiadása, el sem kezdődött.
Léderer Ákos
Fotók, cikkek: Népsport, Vasárnapi hírek, Mai nap
