Két BVSC-s úszóval a soraiban lett 5. helyezett a férfi 4x100 méteres férfi gyorsváltó a dohai vizes világbajnokságon! A magyar csapat ráadásul megszerezte az olimpiai kvótát ebben a számban.
Úszás
Kategória cikkjei
Nagy elismerésben részesült a BVSC és úszóink szakosztályvezetője, Nagy Péter. Ugyanis a szakember kapta „A hónap utánpótlásedzője” decemberi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselőitől.
A Magyar Úszó Szövetség kihirdette a februári dohai világbajnokságon szereplő medencés csapatot. Így eldőlt, amit már eddig is sejteni lehetett, hogy egyéniben négy, a váltókban pedig további két sportolónkért szoríthatunk!
Kós Hubert az ünnepekre sem tért haza, hiszen világbajnok úszónk keményen készül az Egyesült Államokban Phelps korábbi edzőjének az irányításával Párizsra. Az idei esztendőről, az olimpiáról és arról is beszélgettünk vele, hogy mikor láthatjuk legközelebb itthon!
Az év legjobbjait díjazta a Magyar Úszó Szövetség, a Danubius Hotel Helia báltermében megrendezett évzáró gálán. A 12 kategóriából négyben is a BVSC lett a legjobb!
Egy korszak lezárult, bejelentette ugyanis visszavonulását világbajnoki bronzérmes úszónk, Bohus Richárd!
Alig ért véget a rövid pályás úszó Európa-bajnokság, máris újabb kihívás vár felnőtt és utánpótlás úszóinkra. A héten Győrben és hazai medencében is szinteket teljesítenének az előttük álló világversenyekre.
Jól szerepeltek úszóink a romániai Otopeniben rendezett rövid pályás Európa-bajnokságon. Késely Ajna országos csúcsa mellett két bronzérmet is szerzett, de Holló Balázs is közel volt az éremhez, míg Németh Nándor szintén országos rekordot ért el.
Öt sportolónk is indult az Amerikai Nyílt Úszó Bajnokságon, közülük hárman egyetemük színeiben. Az észak-karolinai Greensboróban rendezett viadalon Kós Hubert remekelt és összesen két arany-, valamint egy ezüstérmet szerzett!
Úszóink kitettek magukért, hiszen 29 dobogós helyezéssel, 11 arany-, 7 ezüst- és 11 bronzéremmel az éremtáblázat élén végeztek a debreceni rövid pályás országos bajnokságon. Továbbá 4 sportolónk is ott lehet majd a decemberi Eb-n!
Értékes időeredményekkel és egy-egy egyéni ezüst-, valamint bronzéremmel zárták úszóink a budapesti világkupát a Duna Arénában. Holló Balázs 400 méter vegyesen, Késely Ajna 800 méter gyorson állhatott dobogóra. Összefoglalónk a vk-ról!
Csütörtökön délután nagyon magas volt az olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki címek és érmek száma a BVSC uszodában. Hiszen a budapesti úszó világkupára érkező sztárok egy csoportja vezényelt edzést fiatal sportolóinknak.
Népes BVSC-s csapat vett részt az idény első úszó világkupáján Berlinben. Sportolóink váltóérmekkel és egyéni döntőkkel kezdték meg az olimpia előtti esztendőt a német fővárosban!
Kicsit a vizes világbajnokság árnyékában, de szintén nagy BVSC-s sikerekkel zárult az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) a szlovéniai Mariborban. Kovács Botond és Bagi Zoltán összesen három éremmel térhetett haza!