Olimpiáig

Vb-re úszták magukat

Vb-re úszták magukat

Elrajtolt a CXXI. Országos Úszó Bajnokság a Debreceni Sportuszodában.

Elrajtolt a CXXI. Országos Úszó Bajnokság a Debreceni Sportuszodában. Az idei verseny különösen fontos a sportolók számára, hisz az OB hívatott dönteni arról, hogy számonként kik vehetnek majd részt a nyári dél-koreai világbajnokságon. Mivel a szövetség szigorú követelményt állított az úszók elé – 2018. március 1-től a vb kvalifikációhoz szintteljesítés szükséges, és az első két helyezett csak akkor indulhat a vb-n, ha a szintidőnek megfelel – sok számban nagy csata volt várható, amit az OB első napja rögtön igazolt is. A nyitónapon rendezték többek között a már vb-döntőnek is beillő 200 méteres férfi pillangóúszást, mely számban négyen, Milák Kristóf, Kenderesi Tamás, Biczó Bence és Cseh László aspirált az első két helyre. A rendkívül látványos finálét végül Milák Kristóf nyerte Kenderesi Tamás előtt. Cseh Laci nagyon jó időt úszva a negyedik helyen végzett. A szám erejét bizonyítja, hogy az első négy helyen végzett úszó egyaránt megúszta az olimpiai A szintet. Az első nap legjobb eredményét klubunk versenyzői közül Burián Katalin érte el, aki megnyerte a 100 méteres női hátúszást. Mellette vb-indulási jogot szerzett még Németh Nándor is, aki az 50 méteres férfi gyorsúszásban lett második, Bohus Richárd pedig 100 háton harmadik lett. Rajtuk kívül még döntőben úszhatott 100 mellen Takács Tamás (4.) és Böhm Sebestyén (5.), illetve 1500 gyorson Papp Márk (5.).

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay