Olimpiáig

Úszógála Budapesten

Úszógála Budapesten

A nemzetközi szövetség a FINA, látványos úszógálát rendezett az elmúlt hétvégén a Duna Arénában.

 

Úszó Bajnokok Ligája néven látványos úszógálát rendeztek az elmúlt hétvégén a Duna Arénában. A nemzetközi szövetség, a FINA által a világ legjobbjainak meghirdetett meghívásos versenyen tíz magyar úszó vehetett részt, akik közül Burián Katalain, Cseh László, Bernek Péter és Kozma Dominik a kiemelkedő sporteseményen klubunkat is képviselték. Négyük közül Cseh László volt a legtöbbet foglalkoztatva, Plagányi Zsolt tanítványa ugyanis 100 és 200 méteres pillangóúszásban is rajtköre állt, illetve mindkét napon a váltókban is képviselte a magyar színeket. Laci a hosszabbik egyéni számában negyedik, a rövidebben pedig harmadik lett, míg a 4×100 mix méteres gyorsváltóval ezüst-, a 4×100 méteres mix vegyesváltóval pedig bronzérmet nyert. Ugyancsak bronzérmes volt Kozma Dominik a 200 méteres gyorsúszásban, míg Burián Katalin 200 háton, Bernek Péter pedig 400 gyorson a rendkívül erős mezőnyben egyaránt negyedik lett. Ugyancsak a múlt hétvégén a  Seychelles-szigeteken rendezték a FINA nyíltvízi úszó Világkupasorozat soron következő állomását. Ezen a versenyen Papp Márk 10 km-n a 25. lett, s mivel két magyar versenyző is előtte végzett, sajnos így lemarad a nyári Gwangju-i világbajnokságról.

 

kép:MÚSZ

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay