Már csak egy hét és a budapesti világkupával megkezdődik válogatott úszóink számára a szezon. A világbajnokságról és az őszi versenyekről beszélgettünk szakosztályvezetőnkkel Nagy Péterrel, de már az olimpia is szóba került.
Már csak egy hét és a budapesti világkupával megkezdődik válogatott úszóink számára a szezon. A világbajnokságról és az őszi versenyekről beszélgettünk szakosztályvezetőnkkel Nagy Péterrel, de már az olimpia is szóba került.
Már egy ideje munkában vagytok, mennyire volt nehéz visszatérni a pihenőről a világbajnokság után?
A szünet nagyon jól jött és jól is telt, de a munkát is nagyon vártuk már. Szeptember elején kezdtük el az edzéseket. Most végzünk majd az alapozó ciklussal. Jövő héten ugye világkupa lesz Budapesten. Túl sok mindent nem várunk tőle, csak egy verseny lesz igazából számunkra.
Mennyire voltál elégedett a vb-n sportolóink teljesítményével?
Összesen hat versenyzőnk volt kint a világbajnokságon. Picivel többet vártunk tőlük előzetesen. Egyedül Cseh Lacinak nem sikerült döntőt úsznia, pedig azért megvolt az esélye kétszer is, nem sokkal maradt csak el. Bernek Petinél volt egy kis szerencsénk. Az egész versenyt tekintve talán itt kaptuk azt vissza, amit mástól elvett az élet. Ő ugye ötödik lett 400 vegyesen. Németh Nándi 100 gyorson nagyon jó eredménnyel hatodik, míg Burián Kata 200 háton a hetedik pozícióban zárt. Kozma Dominik szintén hetedik lett 200 gyorson és a váltóban is. Előbbi egy kicsit jobban is sikerülhetett volna neki. Bohus Ricsi pedig a délelőtti váltóval volt hetedik, egyéniben pedig csak századokkal maradt le a döntőről 50 háton, ahol tízedikként kiesett. Összességében azért nem volt rossz a világbajnokság, de lehetett volna jobb is. Bízzunk abban, hogy a jövő évi olimpia az ellenkező arcát fogja majd mutatni és egy kis szerencsével többet fogunk elérni.
Az ötkarikás játékok Dél-Koreához képest szinte a szomszédban lesz, hiszen Tokióban rendezik az olimpiát 2020-ban. Ilyen szempontból jó tapasztalat volt a vb?
Abszolút! Elég rutinos utazó a csapat, úgyhogy tudják, ha keletre, vagy nyugatra megyünk, akkor nagyjából hány nap kell az átálláshoz. Most is kitapasztaltuk ezt és teljesen jól jött, hogy tíz nappal előtte kiutaztunk. Az olimpia az más lesz azért. Arra nem lehet gyakorolni, mert a média részéről is mások az elvárások. Éjjel-nappal arról fog szólni, hogy már csak ennyi nap van hátra és milyen eredményt vársz magadtól, tehát az egy nagyon nehéz időszak lesz. Ilyenkor a közvélemény és a versenyző is nagyon sokat vár magától. Nem véletlenül ez a legnehezebb sportesemény a világon. Úgyhogy fel kell kötni a gatyát, ezért dolgozik mindenki és itt szeretnénk természetesen eredményt elérni.
Ahogy említetted, jövő héten Budapesten rendezik a világkupát. Van-e bármiféle elvárásod?
Nincsen, mivel ez lesz az első versenyünk a szezonban. Igazából egy erős métert nem úsztunk még, nyilván edzettünk rendesen, de a felkészülésnek ebben a szakaszában még nem nagyon úszunk erősen. Úgyhogy nagyon furcsa lesz majd az a mozdulatsor, amit végre kell hajtani a verseny alatt. Ha nem hazai környezetben lenne, akkor valószínűleg nem is indulnánk, de így mindenképpen ott leszünk. Majd meglátjuk milyen eredménnyel. Azért nem ez az év legfontosabb versenye.
Hogy néz ki az év második felének további programja úszóink számára?
Az International Swimming League-ben Peti, Dominik. Ricsi, Laci és Kata is indul majd három versenyen. Októberben lesz egy Amerikában és egy Budapesten, valamint novemberben Londonban szerepelnek majd. A nyolc csapatból pedig négy jut majd be a karácsony előtti Las Vegas-i döntőbe, tehát akár még oda is mennek majd, de az már a rövid pályás Eb után van. Ezek a versenyek felkészülési állomásnak mindenképpen jók lesznek, mert 25 méteres medencében lesznek. Úgyhogy várjuk mindenképp ezeket is.