Olimpiáig

Legyőzték a vírust az úszók

Legyőzték a vírust az úszók

Továbbra is kérdés, hogy mikor kezdődhetnek újból a vízi edzések úszóink számára, de jó hír, hogy meggyógyultak a koronavírusból sportolóink. Kozma Dominik már várja, hogy folytatódjon a közös munka, addig pedig a virtuális térben találkozik a társakkal.

Továbbra is kérdés, hogy mikor kezdődhetnek újból a vízi edzések úszóink számára, de jó hír, hogy meggyógyultak a koronavírusból sportolóink. Kozma Dominik már várja, hogy folytatódjon a közös munka, addig pedig a virtuális térben találkozik a társakkal.

Éppen egy küldetésen értük utol úszónkat, Kozma Dominiket. Világbajnoki bronzérmes sportolónk nem szegte meg a kijárási korlátozást, csupán barátaival a virtuális térben harcolt az ellenség ellen. Egy másik ellenséget a való életben úgy tűnik legyőzött. Ugyanis elárulta, hogy jól van és nincs tünete szerencsére a koronavírus-fertőzést követően. Ahhoz, hogy teljesen gyógyultnak nyilvánítsák viszont még negatív teszteredményre is szüksége lesz. Utána pedig akár jöhetnek a vizes edzések is a hazai szövetség tervei szerint.

„Nagyon kíváncsi leszek, hogy mi lesz az edzésekkel. Mivel azt halljuk, hogy májusban lesz a csúcs, így nem vagyok biztos benne, hogy pont ebben az időszakban kezdünk el edzeni. Elméletileg edzhetünk már jövő héten, de majd meglátjuk, hogy alakul. Az elnök úr elmondta, dolgozik rajta, hogy úszhassunk, de még nem kaptam erről hivatalos információt” – nyilatkozta Kozma Dominik honlapunknak.

Addig pedig otthon zajlanak az edzések. A kislakásban nehéz dolga van sportolónknak, hogy formában tartsa magát, de azért minden tőle telhetőt megtesz.

„Van egy ellipszis gépünk, ezen napi egy órát „bohóckodom”, de ez azért nem ugyanaz, mint egy normális edzés. Meg is látszik a súlyomon. Ez nem olyan, mint egy nyaralás, amikor szintén felszed az ember pár kilót két hét alatt. Hiába nem híztam most annyit, de érzi a testem a leállást, mivel már 5-6 hete be vagyunk zárva. Úgyhogy ez a fajta leállás teljesen más, mint egy nyaralás.”

Elvileg augusztusban rendeznék az úszók budapesti Európa-bajnokságát, amely az olimpia elhalasztásával különösen is felértékelődhet, de Kozma nem bízik benne, hogy ebben az időpontban megrendezhetik a versenyt.

„Valószínűleg amikor elkezdünk edzeni, akkor meg kell beszélni, hogy mi az az első cél, amikor versenyen is vízbe tudunk ugrani. Jelenleg nem hiszem, hogy lesz augusztusban Európa-bajnokság, de aztán ki tudja.”

Az otthoni edzések mellett pedig marad egyelőre a virtuális térben való találkozás a társakkal.

„Barátokkal, úszókkal van egy csoportunk a Call of Duty: Modern Warfare nevű játékban. Itt legalább tudunk „találkozni” virtuálisan és beszélgetünk közben. Sokat játszunk ezekben a napokban.”

Reméljük, hamarosan már a sok vízi edzésről tudunk majd beszámolni úszóink esetében is. Addig pedig továbbra is vigyázzunk egymásra!

 

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay