Érvényesült a papírforma és a sorozatban háromszor is kupadöntőt játszó, abból kettőt megnyerő Nyíregyháza három szettben nyert a Szőnyi úton a női röplabda Magyar Kupában. Együttesünk a vereség ellenére helyt állt erősebb riválisa ellen.
Nem mostanában játszottak hasonló szintű ellenféllel női röplabdázóink, mint szombat este, amikor a válogatott és külföldi játékosokkal felálló Fatum Nyíregyháza látogatott a Szőnyi útra a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. A BVSC-Zugló játékosai izgatottan várták az összecsapást, de amint elkezdődött a mérkőzés, már felszabadultság látszott a lányokon.
A vendégek szerezték a találkozó első pontját, de hamar egyenlítettünk, amit nagy ovációval fogadtak a mieink. Bár a Nyíregyháza a jó nyitásokkal irányította a játékot, de 6-4-nél még sikerült megközelíteni az ellenfelet. Ezt követően érvényesült a papírforma és 25-11-re megnyerte riválisunk az első szettet.
A második felvonás aztán jóval szorosabb eredményt hozott. A játszma elején a vezetést is sikerült megszerezniük a mieinknek és már 6-4 is állt az eredményjelzőn. Bár utána a nagyobb rutinnal rendelkező Nyíregyháza fordított és ellépett, de egy-egy jó sánccal vagy fogadással néha megleptük tapasztaltabb riválisunkat. Daróczi Gergely tanítványainak tartásáról árulkodik az is, hogy két szettlabdát is sikerült hárítani, így végül csak 25-17-re nyerte ellenfelünk ezt a szettet.
A harmadik játszmában már kicsit elfáradt a BVSC, a légiósokkal teletűzdelt Nyíregyháza pedig kihasználta, hogy kicsit lankadt a figyelem és magabiztosan lezárta a mérkőzést, már az első meccslabdát értékesítve. A 3:0-s vereség ellenére mindenképp dicséret illeti a lányokat, hiszen a két csapat más szintet képvisel, de végig lelkesen, felszabadultan játszottak.
Sok sikert kívánunk a csapatnak a bajnokságban! Hajrá BVSC!
Női röplabda Magyar Kupa, nyolcaddöntő
BVSC-Zugló–Fatum Nyíregyháza 0:3 (11-25, 17-25, 10-25)