Rangadóval folytatódik az NB I röplabdázóink számára

Mivel szerdán a Gödöllő nem állt ki az NB I-ben röplabdázóink ellen, így hivatalosan vasárnap folytatódik a mieink számára az idény. A BVSC 2025 első mérkőzésén a Veszprém vendége lesz!
Eredetileg szerdán játszotta volna csapatunk az első mérkőzést a bajnokságban ebben a naptári évben, de a Gödöllő anyagi okok miatt nem tudja vállalni a folytatást, így ellenfelünk nem állt ki a szerdai találkozón. Daróczi Gergely tanítványaira mérkőzés helyett így edzés várt akkor, hiszen vasárnap már élesben lesz fontos feladatuk a lányoknak, méghozzá a tabellán negyedik helyezett Veszprém vendégeként.
„Jó lett volna szerdán is mérkőzést játszani, de mivel hallottuk, hogy ez várható, így már egész héten a Veszprémre tudtunk készülni. Múlt pénteken volt egy felkészülési találkozónk a Kispest ellen, de azért az más, mint élesben. Viszont ha a lányok olyan mentalitással játszanak majd, mint ahogy edzettek az utóbbi időben, akkor szerintem nem lehet gond” – nyilatkozta honlapunknak Daróczi Gergely.
A VEHIR-VESC gárdáját jól ismerhetjük az utóbbi időből és van is miért visszavágnunk. Hiszen a bajnokság 2024/2025-ös kiírásának eddigi egyetlen vereségét éppen a veszprémiek ellen szenvedtük el. Októberben hazai pályán három szoros szettben maradtunk alul. Azért öröm is van a közelmúltból, ugyanis tavaly az alapszakaszban, majd a bronzpárharcban is a BVSC nyert, így összesen négyszer diadalmaskodtunk ellenük.
„Veszprémben sosem könnyű játszani, tavaly is nehezen tudtunk ott diadalmaskodni. Ősszel még nem működtek azok a mechanizmusok nálunk, amikben már sikerült előre lépnünk. Viszont úgy érzem, jól jött akkor a pofon és mindenkiben maradt tüske, így szeretnénk revansot venni riválisunkon.”
Az ősz végén új játékos csatlakozott a kerethez, így vezetőedzőnk lehetőségei is nőttek.
„Budaházy Boglárka tavaly még a TFSE-ben játszott és már nyáron szerettem volna, ha nálunk folytatja. Akkor azonban úgy döntött, szünetelteti a röplabdát. Az ősz végén viszont újra munkába állt és sikerült megegyeznünk. Eleinte vissza kellett nyernie a formáját, de vele kiegészülve teljes a keretünk, ami azért is fontos, mert februártól erőltetett menet következik és fontos lesz a rotáció is.”
A következő találkozót vasárnap 16 órától játsszuk az NB I-ben a veszprémi Táncsics Mihály Szakgimnázium tornatermében. Sok sikert kívánunk a lányoknak! Hajrá, BVSC!