A Merkantil Bank Liga 23. fordulójában kisebb szünet után ismét itthon játszunk vasárnap 14 órától. Összegyűjtöttük a legfontosabb szurkolói információkat a Budapest Honvéd elleni meccs előtt!
Labdarúgás
Kategória cikkjei
A Merkantil Bank Liga 22. fordulójában 2-2-es végeredménnyel zárult a BVSC-Zugló szegedi vendégjátéka. Csábi József együttese kétszer is vezetett, azonban a hazai csapat egy tizenegyesből egyenlített a hajrában. Összességében így is értékes ponttal távozik együttesünk a Szent Gellért Fórumból!
Két hetes leállás után folytatódik a labdarúgó Merkantil Bank Liga! A BVSC-Zugló a 22. fordulóban Szegedre látogat, ahhoz a Szegedhez, amely a hatodik és mindössze három ponttal előzi meg a tabellán, így egy győzelemmel csapatunk stabilizálhatná helyét a középmezőnyben. Csábi József meccs előtti nyilatkozatában is kiemelte: a Békéscsaba elleni feszességet és taktikusságot várja legénységétől.
A válogatott szünetben sem tétlenkedtek labdarúgóink. A meccsterhelés jegyében pénteken edzőmérkőzést játszottunk NB II-es riválisunkkal, a Mezőkövesddel. A BVSC a Békéscsaba ellen megkezdett győzelmi úton maradt, több fiatal játékossal kiegészülve aratott 2-0-ás győzelmet a Szőnyi úton.
A mérkőzés előtti felvezető cikkünk elején költői volt a kérdés. Sikerül-e borsot törni közvetlen riválisunk orra alá? Vasárnap délután labdarúgóink megadták rá a választ: sikerült. Csábi József együttese végig magabiztosan futballozva 1-0-ra legyőzte a Békéscsabát és ezzel megszerezte idei első győzelmét, ráadásul fontos három pontot zsebelt be a válogatott szünet előtt.
A vicc szerint Chuch Norris-nak sikerült sikerült felidegesítenie Békéscsabát. Az, hogy a BVSC-Zugló labdarúgóinak sikerül-e borsot törnie közvetlen riválisunk orra alá, a Merkantil Bank Liga 21. fordulójában kiderül! Következő hazai mérkőzésünkön azt a Békéscsabát fogadjuk, amellyel csupán 1 pont és két helyezés választ el a táblázaton, így igazi hat pontos találkozó várható.
A Merkantil Bank Liga 21. fordulójában ismét itthon játszunk vasárnap 14 órától. Összegyűjtöttük a legfontosabb szurkolói információkat a Békéscsaba elleni meccs előtt!
Nem sikerült labdarúgóinknak a pontszerzés Baranyában, miután egy tizenegyes góllal alulmaradtak a Szentlőrinc vendégeként. Így tavasszal továbbra is várat magára a BVSC első győzelme.
Labdarúgóink a Merkantil Bank Liga 20. fordulójában idei első idegenbeli mérkőzésüket játsszák a Szentlőrinc ellen. A két csapat között a tabellán hét helyezés a különbség, de csak hat pont, így a győzelem sokat jelentene a BVSC-nek.
1-1-es végeredménnyel zárult labdarúgó csapatunk Gyirmót elleni mérkőzése. A találkozón nagyon sokáig vezetett a fölényben futballozó BVSC, a Gyirmót azonban a hajrában ki tudott egyenlíteni, amely egy pontot ért mindkét együttesnek. Szubjektív értékelés, de amíg a vendégeknek a döntetlen örömöt okozott, a BVSC csalódott lehet, hiszen sokáig úgy tűnt meg lesz az idei első győzelem.
Vasárnap véget ér a Szőnyi úti meccssorozat labdarúgóink számára. Negyedik mérkőzésünk következik hazai környezetben, az ellenfél pedig a mindössze egy ponttal a BVSC-Zugló mögött lévő Gyirmót FC.
A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában zsinórban negyedik hazai mérkőzésünket játsszuk vasárnap 14 órától. Összegyűjtöttük a legfontosabb szurkolói információkat a Gyirmót elleni meccs előtt!
Küzdelmes, harcos mérkőzést láthattunk a labdarúgó Merkantil Bank Liga 18. fordulójában. A feljutásért küzdő, listavezető Kazincbarcika ellen végül gól nélküli döntetlennel szereztük meg idei első pontunkat.


