Továbbra is kapott gól nélkül otthon

Továbbra is kapott gól nélkül otthon

A BLSZ I. osztályának nyitómérkőzésén a BVSC-Zugló a Fővárosi Vízművek együttesét fogadta. Bár az első félidő gól nélküli döntetlennel zárult, a folytatásban a mieink akarata érvényesült, így 3-0-ra megnyerték labdarúgóink a találkozót.

Ahogy haladunk előre a szezonban, úgy lesz egyre jobb a hangulat a lelátókon is. Péntek este is egyre többször hangoztak fel a „Hajrá Zugló!” és hasonló rigmusok a szurkolóktól. A jó hangulat talán köszönhető csapatunk remek őszi szereplésének is. A fiúkat ezúttal U7 és U8-as utánpótlás korú játékosaink kísérték be, akik szintén szurkoltak, majd a félidőben egy kis bemutatót is tartottak. Már csak miattuk is fontos volt a jó szereplés ezúttal is.

Azonban ahogy beharangozónkban jeleztük, nem várt könnyű meccs felnőtt labdarúgóinkra, hiszen a remek idegenbeli mutatóval álló Fővárosi Vízművek SK látogatott a Szőnyi útra. Ez aztán a pályán is látszott, ugyanis az első félidőben nagy taktikai harc zajlott. A csapatok mindkét oldalon végül csak helyzetekig jutottak. A BVSC részéről Murai Márk fejese jelentett nagy veszélyt az első játékrész hajrájában, hátul pedig Horváth Gábornak kellett bravúrral mentenie egy közeli fejest követően.

A szünet után aztán felélénkült együttesünk támadójátéka. Az 54. percben a lendületből érkező Kelemen Patrik a 16-os vonalát átlépve kilőtte a bal sarkot (1-0). Alig tíz perccel később Schrammel Ádámot buktatta Buhály Gergő, akit kiállított a játékvezető, a megítélt büntetőt viszont Murai kihagyta. Szerencsére ez nem bosszulta meg magát, sőt, a 69. percben Balogh Béla egy baloldali szögletet követően a kapuba bólintott, így 2-0-ra módosítva az eredményt.

 

 

A 77. percben aztán Murai kapott jó labdát és a 16-os jobb oldalán betörve a bal alsóba lőtt. Bár a hajrában még további gólszerzési lehetőségek is adódtak Gabala Krisztián tanítványai előtt, a végeredmény 3-0 lett a BVSC javára, így továbbra is kapott gól nélkül áll csapatunk a bajnokságban hazai közönség előtt.

„Az első félidőben rossz taktikai formációban játszottunk, ezért hamar bele kellett nyúlnom a találkozóba. Nagyon motivált ellenféllel találkoztunk, akik kihasználták az aktuális hibáinkat. Harminc perc után rendeztük a sorainkat, ami kellett ahhoz, hogy aztán a második félidő alapján teljesen megérdemelt győzelmet arassunk” – értékelt vezetőedzőnk. „Kimondottan örülök annak, hogy itthon továbbra sem kaptunk gólt, bár hozzáteszem, hogy 0-0-nál Gabi védett egy óriásit. Végül is ezért igazoltuk, hogy hozza ezt a teljesítményt. Külön öröm, hogy a csapat nagyon motivált és nem elégszünk meg az egy góllal, hanem dolgozunk azon, hogy sokgólos mérkőzéseket játsszunk.”

Szép volt fiúk! Hajrá BVSC!

 


BVSC-Zugló–Fővárosi Vízművek SK 3-0 (0-0)

Összeállítás: Horváth – Szabó, Lázár, Szűcs (Balázs 35.), Somodi (Hegybányai 67.), Murai (Bozsik 78.), Kelemen (Korozmán 80.), Schrammel (Simon 84.), Balogh B., Balogh M., Kovács

Gólszerzők: Kelemen 54., Balogh B., 69., Murai 77

Piros lap: Buhály 62. (Fővárosi Vízművek)

 Fotók: Babiczky Ákos

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay