NB I-es múlttal rendelkező játékos is az érkezők között

Több mint két hónap után lépnek pályára újra az NB III Keleti csoportjában labdarúgóink. Nagy változás nem volt a keretben, de NB I-es tapasztalattal rendelkező játékos is érkezett. Vezetőedzőnkkel beszélgettünk a rajt előtt!
Tavaly december 4-én a Békéscsaba II ellen játszották labdarúgóink eddigi utolsó meccsüket a bajnokságban. Az jó emlék mindannyiunk számára, hiszen a BVSC 5-0-ra megnyerte azt a találkozót. Ráadásul előtte az FC Hatvan ellen is 4-0-ra diadalmaskodtak a mieink és zsinórban 6 győzelemnél tartanak az NB III Keleti csoportjában. Így magabiztos előnnyel, egészen pontosan 13 ponttal a második Putnok előtt várjuk a tavaszi folytatást.
Vasárnap 14 órától a tabella 12. helyén álló Füzesgyarmat vendégei leszünk. Bár ősszel hazai pályán 4-1-re a BVSC nyert, amikor legutóbb idegenben léptünk pályára leendő ellenfelünknél, akkor 5-0-ra kikaptunk két évvel ezelőtt. Úgyhogy van miért visszavágnunk!
„Elvégeztük a megfelelő munkát, voltak felkészülési mérkőzéseink, amelyeken hol jobban, hol gyengébben teljesítettünk, de bízunk benne, hogy kész vagyunk a rajtra, ahol már pontokat adnak és ez is a cél, hogy tovább gyarapítsuk a pontjainkat, a kitűzött célt pedig elérjük” – nyilatkozta Urbán Flórián stábunknak.
Fontos, hogy nem kell sok új játékost beépítenie vezetőedzőnknek, hiszen csupán Reizinger Bence és Tóth Kristóf távozott, az érkezők oldalán pedig a több NB I-es csapatnál is megforduló, legutóbb a Vasas kötelékébe tartozó Vernes Richárd a legnagyobb név. Továbbá Gergely Péter a Dunaújvárosból jött, és a felnőtt keret tagja lesz a fiatal Dibusz Krisztián is.
Urbán Flórián azt is elárulta, hogy mi volt a cél a téli átigazolási szezonban.
„Nekem az volt a kérésem a vezetők felé, hogy ha egy mód van rá, akkor tartsuk egyben a csapatot. Ez sikerült is, hiszen egy minimális mozgás volt csak a keretben. Nálam mindig az az elsődleges cél, hogy emberileg legyen megfelelő egy játékos, az számomra mindegy, hogy milyen a pályán. Fontos, hogy be tudjon illeszkedni a közösségbe, ne a saját érdekeit tolja előre, hanem a csapat érdekeit nézze.”
A szakember elmondta, hogy mit vár a Füzesgyarmat elleni összecsapástól. A teljes interjú youtube-csatornánkon tekinthető meg.
Sok sikert kívánunk csapatunknak! Hajrá, BVSC!