
A sikeres őszi szezon után január 4-én elkezdte az edzéseket NB III-as labdarúgó csapatunk, amely a Keleti csoport veretlen listavezetőjeként várja a tavaszi folytatást. Vezetőedzőnkkel beszélgettünk a felkészülés közepén!
A 13 pontos előny birtokában a klubvezetés próbált előre tervezni azáltal, hogy a felkészülés elején olyan meccseket kötött le, amelyeken magasabb osztályban szereplő ellenfelekkel szemben mérettetett meg a BVSC, hiszen köztudott, hogy a csoport megnyerése nem jelent automatikus feljutást, hanem osztályozón kell majd kiharcolni a feljutást, az NB II alsóházi csapatainak egyikével szemben. Az eddigi bő két hét tapasztalatairól kérdeztük a vezetőedzőt, Urbán Flóriánt.
„Egyelőre minden a terv szerint halad a felkészülésben, a Szőnyi úti bázisunkon napi két edzéssel készülünk és elég sok edzőmeccset építettünk be a programba. A munkához és a regenerálódáshoz is minden adott, uszodával, szaunával a játékosok számára. Az, hogy ennyire a felkészülés elején lekötöttünk magasabb osztályban szereplő csapatok ellen meccseket, annak köszönhető, hogy az NB II-es bajnokság előbb indul, ezért velük csak ebben az időszakban tudtunk megmérkőzni” – nyilatkozta a szakember.
Három edzőmérkőzésen van túl a BVSC csapata úgy, hogy a csúcsterheléshez, majd most érkezik el a gárda a felkészülésben. Sorrendben az NB II-es Dorog ellen 2-1-es vereséggel zártunk, a sokáig másodosztályú, idén viszont már az NB III Nyugati csoportjában szereplő Budaörsöt 4-1-re verte az együttes, míg az NB II középmezőnyéhez tartozó Csákvárt, Nagy József fejesgóljával 1-0-ra győzte le a BVSC.
„Nem lehetünk elégedetlenek az eddigiekkel, illetve nem láttam olyan szembetűnő különbséget játékban a másodosztályú ellenfelekkel szemben sem, ami aggodalomra adna okot. Átfogóan nem ismerjük az NB II mezőnyét, de akikkel eddig játszottunk azoknál a csapatoknál az felfedezhető, hogy a fizikális játék mennyire hangsúlyos. Ebben jóval párharcerősebbnek kell lennünk, mert bár kiemelkedő egyéni teljesítményeket nem láttam az ellenfeleknél, gladiátorokból viszont elég sokat, akik bárkit felborítanak a pályán.”
Az NB II valóban más kávéház, ha egy tavaly még ebben az osztályban szereplő edző szavait idéznénk, akkor leegyszerűsítve a magyar másodosztály nem más, mint „verekedés labdával”. A BVSC-nek persze elsősorban most még nem erre lesz szüksége, hanem arra, hogy sikerrel megvívja a tavaszi szezon 18 hátra lévő mérkőzését és megváltsa a jegyét az osztályozóra.
„Nem mondanék ennyire határozott véleményt a másodosztályról, de arra biztosan jók voltak ezek a meccsek, hogy ízelítőt kapjunk abból, ami adott esetben majd a tavasz végén ránk várhat. Addig azonban még rengeteg idő van, nekünk pedig most már a saját osztályunkra és ellenfeleinkre kell összpontosítani. A felkészülési meccseket folytatjuk és gőzerővel dolgozunk, hogy készen álljunk a rajtra.”
A csapatot hazai környezetben az érdeklődőknek edzőmérkőzéseken szerda-szombat ritmusban lehet megtekinteniük 11 órától a Szőnyi úti műfüves pályán. Most már elsősorban másik csoportban szereplő harmadosztályú ellenfelekkel mérkőzik meg együttesünk. A keret, ahogy az év végén készült interjúkból már kiderült várhatóan csak néhány helyen változik, a három hét múlva esedékes kezdésre kell összeállnia a gárdának, addig is sérülésmentes és sikeres felkészülést kívánunk labdarúgóinknak! Hajrá, BVSC!
Léderer Ákos