Olimpiáig

Fájó vereséggel folytattuk a bajnokságot

Fájó vereséggel folytattuk a bajnokságot

Nem sikerült megismételni a Magyar Kupában elért győzelmet, labdarúgóink kikaptak a Merkantil Bank Liga 7. fordulójában hazai pályán a Kozármislenytől. A vendégek a hajrában lőtt góllal gyűjtötték be a három pontot.

Igazi nyári idő fogadta a csapatokat a labdarúgó Merkantil Bank Liga 7. fordulójának nyitómérkőzésén. Kivételesen szombaton játszottunk, ugyanis ez a találkozó zárta az egésznapos BVSC-s sportnapot, a BVSC Opent. Dragan Vukmir mindössze két helyen változtatott az egy héttel korábban a Mol Magyar Kupában továbbjutó csapaton. Benkő-Bírót ott hamar le kellett cserélni, így sérülés miatt sajnos nem számíthattunk rá, míg Blyzniuk a kispadon kezdett. Ott volt viszont Hesz és Sarkadi is a kezdőben.

Bő öt percet kellett várni az első helyzetre, ekkor a BVSC veszélyeztetett. Nem sokkal később Székely beadását Palincsár sarokkal lőtte kapura, de Lékai nagyot védett. A vendégek első komolyabb lehetőségére a 23. percig kellett várni, igaz, a hazai védelem is szerepet játszott ebben. Egy bal oldali kozármislenyi elfutás után Viníciuson pattant meg szerencsétlenül a labda, de Megyeri a jobb alsóból kitolta.

Öt perccel később ismét kapusunk hárított bravúrral. Babinszky ugrott ki, de a laposan ellőtt labdát Megyeri védte. Már-már úgy tűnt, gól nélküli lesz az első félidő, de a Misleny majdnem megszerezte a vezetést. Babinszky fejelt a felső lécre, majd a kipattanó után Jelena már nem találta el a kaput, így maradt a 0-0.

A fordulást követően egy hosszúnak tűnő beadást Lékai ejtett ki, a kipattanót Farkas majdnem a kapuba juttatta, de őt is meglepte a kínálkozó lehetőség. A 67. percben a jobb oldalon Sarkadi cselezte magát be a 16-oson belülre, akivel úgy tűnt szabálytalankodtak, de a játékvezető nem ítélt 11-est. Egy perccel később hármat cseréltünk, Bacsa, Böndi és Bliznyuk állt be, de sajnos nem tudtunk komolyabb lehetőségeket kialakítani.

Nem úgy a vendégek. A 86. percben Szalka bal oldali beadása után elment a fejek fölött, Kocsis Dominik pedig megelőzte védőjét és közelről a hálóba lőtt (0-1).

Így vereséggel folytattuk a bajnokságot a hosszabb szünetet követően és kieső helyről várhatjuk a következő meccsünket, amikor majd Mezőkövesdre utazunk jövő vasárnap. Hajrá, BVSC!

Labdarúgó Merkantil Bank Liga, 7. forduló

BVSC-Zugló–HR-Rent Kozármisleny 0-1 (0-0)

BVSC: Megyeri G. – Székely K. (Kelemen P., 90.), Vinícius, Hesz O., Király Á. (Böndi, 68.) – Sarkadi, Csernik K., Palincsár, Horváth Sz. (Bliznyuk, 68.) – Pekár L. (Dénes A., 81.), Farkas B. K. (Bacsa P., 68.)

Kozármisleny: Lékai – Bíró M., Vajda R., Horváth D., Turi – Kozics – Babinszky (Szalka, 81.), Bakó, Kocsis D. (Dóra, 90.), Máté Cs. (Sebestyén, 81.) – Jelena (Zamostny, 77.).

Gólszerző: Kocsis D. (86.)

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay