Olimpiáig

Hétvégi beharangozó – rangadók következnek

Hétvégi beharangozó – rangadók következnek

Szombaton és vasárnap is pályára lépnek csapataink a bajnokságban. Előbb a női röplabdázókra és vízilabdázókra, majd a férfi labdarúgókra és kézilabdázókra vár majd fontos mérkőzés!

Szombaton női csapataink otthon szerepelnek. Előbb röplabdázóink vágnának vissza a Szegednek az idegenben elszenvedett 3-1-es vereségért, ezzel pedig Daróczi Gergely tanítványai meg is előznék riválisukat a tabellán az NB II Keleti csoportjának felsőházában. A csapat múlt héten Kecskeméten győzött magabiztosan.

Női vízilabdázóink kispadjáról ismét hiányzik majd Petrovics Mátyás vezetőedző koronavírus-fertőzés miatt, ráadásul több játékos sem lehetett ott szerdán az UVSE elleni rangadón, így annak a találkozónak sima vereség lett a vége. Ezúttal sem vár könnyű ellenfél a mieinkre, hiszen az újpestiekhez hasonlóan Euroliga négyes döntőbe jutó Dunaújváros látogat a Szőnyi útra!

Vasárnap férfi labdarúgóink a kiesés elől menekülő Tállyát fogadják. Ősszel egy kemény mérkőzésen 1-1-es döntetlent értünk el. Youtube-csatornánknak Murai Márk árulta el, hogy mit vár ettől az összecsapástól. A múlt heti Putnok elleni siker után folytatná a csapat remek sorozatát az NB III Keleti csoportjában!

A férfi kézilabdázók kisebb szünet után lépnek pályára ismét a Budapest I. osztályban. Ősszel 26-22-re kikaptunk otthon a Hort SE-től, úgyhogy van miért visszavágniuk a mieinknek. Legutóbb a Honvédot sikerült legyőznünk. Reméljük, ezúttal is sikerül majd bezsebelni a két pontot!

Hajrá BVSC!

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay