Mivel a karatésok hazai és nemzetközi versenynaptárát is törölték, azonban fontos, hogy utánpótlásunk ne maradjon megmérettetés nélkül, ezért szakosztályunk edzőmeccseket rendezett számukra a járványügyi szabályok betartásával.
Szombaton klubunk mellett további három egyesület (Honvéd, Budaörsi SC, Shito Kai Hungary) vett részt a BVSC-Zugló karate termében rendezett edzőmeccseken. A cél az volt, hogy modellezzék a versenyeket, tehát korosztályonkénti bontásban, bírók irányításával zajlottak a párharcok. Három korcsoportban szerepeltek a fiatalok: 8-11 éves, 12-13 éves és 14-22 éves.
Minden korosztályban körmérkőzéseket rendeztek, ez által is biztosítva a versenyzőknek, hogy sok meccset játszanak. A leleményesek akár 14-szer is tatamira léphettek.
„Mivel március óta nem versenyeztünk, ezért nem a rendes küzdőidőket használtuk, pontosan azért mert azt akartuk, hogy a fiatalok belerázódjanak újra a versenyzésbe. Hisszük azt, hogy a versenyzőkben a motivációt csak ilyen eseményekkel tudjuk megtartani. Szeretnénk 3-4 hét múlva is hasonló edzőmeccseket rendezni, reméljük, a vírushelyzet majd engedi ezt. Sajnos nekünk az összes szeptember-októberi versenyeinket itthon és külföldön is lemondták. Örülünk, hogy saját termünkben ezeket az edzőmeccseket is meg tudjuk oldani” – nyilatkozta Klima Zsuzsanna honlapunknak.
A versenyen fontos volt a járványügyi szabályok betartása is. Ezért mindenkit lázméréssel engedtek be a terembe, ahova csak a versenyzők, a bíró, az edző és egy orvos mehetett be. Továbbá mindenki csak a kiírt időpontjában tartózkodhatott a teremben a meccsének idejére, ahol az aktuális versenyzők kivételével mindenkinek maszkban kellett lennie.
„Akik éppen nem versenyeztek, ők addig az udvaron várakoztak. A meccsek előtt és után mindenkinek a védőfelszerelését fertőtlenítettük és minden csoport előtt és után szellőztettünk. Reméljük, mindenkinek vírusmentes volt az esemény” – osztotta meg edzőnk az óvintézkedéseket.