Olimpiáig

Nikola magyar bajnok lett

Nikola magyar bajnok lett

A hétvégén rekordlétszámú versenyző részvételével zajlott a karate magyar bajnokság a Megyeri úti jégcsarnokban, ahol 900 versenyző lépett tatamira. A verseny rangját növelte, hogy finálékat élőben tekintette meg Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki beszédében kiemelte, a sportág történetének legnagyobb kihívása előtt áll azzal, hogy bekerült a 2020-as olimpia programjába, melyen remélhetőleg a magyar karate is képviseltetni tudja majd magát. Az április 21-22-i magyar bajnokság az utolsó válogató volt a májusi Európa-bajnokság előtt, illetve az utánpótlás korosztályokban az is eldőlt, hogy kik képviselhetik majd a magyar színeket az októberi Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpián. A felnőtteknél az MTK és az UTE sportolói uralták a mezőnyt, de szerencsére volt BVSC-s sportoló is, aki a dobogó tetejére felállhatott. A nők +68 kg-os súlycsoportjában az EB-bronzérmes világbajnoki ötödik helyezett Bartha Nikola nyerte az országos bajnokságot.

Mellette azonban a többi sportolónk is kiválóan teljesített. A felnőtteknél György Dániel, Horváth Diána és Hőninig Dávid ezüst, a felnőtt női kumitecsapat (Bartha Nikola Vass Melinda, Kissimon Réka) pedig bronzérmet szerzett. Utánpótláskorosztályban Kapdebo Botond, Hab Gábor, Béres Botond, Gyurics Lili, Rudolf Kira lett arany-, Kissimon Réka, Bilisics Zalán, Kelemen Kinga, Benke Ármin, Rudolf Kíra, Pleskonics Flóra, Szikszai Fidel Bence, Németh Lili, Balogh Miksa Marci, Nagy Bernadett, Benke Beni az U18-as férficsapat (Kristóf Hunor, Kapdebo Botond, Bagi Dániel) ezüst-, Jovicic Jázmin, Bilisics Milán, Hőning Jelena, Bárdi Barbara, Gyurics Lili, Szikszai Fidel Bence, Masevszki Péter, Bagotai Viola, Zsargó Botond, Bárdi Niki, Nemes Maja, Tofán Róbert, illetve a BVSC-Zugló U14 csapata pedig bronzérmes.

Klubunk sportolói tehát 6 arany, 16 ezüst- és 14 bronzéremmel zárták az országos bajnokságot, mellyel az MTK és az UTE mögött a egyesületek összesített pontversenyében a harmadik helyen végeztünk.

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay