Ezúttal a Polish Openen szerepelt karate szakosztályunk, amely fontos kvalifikációs verseny volt a korosztályos és felnőtt válogatottnak is. Sportolóink három érmet nyertek Lengyelországban.
Minden évben Bielsko Bialában rendezik a Polish Opent, ahol nagyjából 13 ország válogatottja mérte össze tudását. A BVSC karatésai sem hiányoztak a versenyről, ráadásul érmeket is szereztek sportolóink!
Béres Botond az U21-esek -60 kg-os súlycsoportjában magabiztosan nyerte meg első két meccsét. Előbb Nagy Mátét 8-0-ra, majd a lett Anton Kuzmint 7-0-ra múlt felül. Az elődöntőben nagy csatában, 1-0-ra tudott nyerni Botond a cseh Martin Drábek ellen. A finálé még szorosabb volt, ahol végül 0-0-s végeredmény után a bírói zászlók döntöttek az aktivitásról, ebben pedig sportolónk 3-2-re bizonyult jobbnak a lengyel Hubert Kaczmareknél. Béres így megérdemelten nyerte meg az aranyérmet, hiszen pontot sem engedett riválisainak!
A nőknél szintén az U21-esek között Szodorai Bianka (-55 kg) gyűjtött be egy értékes bronzérmet, amivel kategóriájában a második legjobb magyar lett. A kadet korosztályban pedig testvére, Szodorai Bence állhatott fel a dobogó legfelső fokára a +70 kilósok között.
Bár Ádám Alexandra, Bagotai Viola, Hab Gábor, Papp Réka és Szinák Csaba nem nyert ezúttal érmet, de számukra is remek tapasztalatokkal szolgált a verseny, amely a korosztályos és a felnőtt válogatottnak is kvalifikációs állomás volt az Eb-re. A záróforduló október 30-án, a Hungarian Open lesz a válogató szempontjából az utánpótlás számára.
Gratulálunk sportolóinknak és edzőiknek!