Olimpiáig

Három karatésunk is ott lehet az Eb-n

Három karatésunk is ott lehet az Eb-n

Jól zárult utánpótlás karatésaink számára a hazai Európa-bajnoki válogató, hiszen a záróviadal után kiderült, hogy három sportolónk is ott lehet majd az augusztusi, finnországi korosztályos kontinensviadalon!

Egy héttel ezelőtt már beszámoltunk róla, hogy négy sportolónk is jó eséllyel pályázik arra, hogy ott legyen az augusztusi korosztályos Európa-bajnokságon. Ehhez a kvalifikáció utolsó állomásán kellett jól szerepelniük fiatal karatésainknak, akik helyt álltak ezen a próbán. Közülük egyedül Béres Botondnak nem sikerült kiharcolnia az indulási jogot, Szinák Csaba Zalán (-63 kg) és Szodorai Bence (+70 kg) a kadet, míg Papp Réka (-59 kg) a junior mezőnyben lehet majd ott a finnországi kontinensviadalon!

„Nagyon hosszú idő telt nemzetközi versenyek nélkül a járvány miatt, de örülök neki, hogy három sportolónk is megmérettetheti magát majd az augusztusi Eb-n. Igyekeztünk jól kihasználni ezt az időszakot és technikailag, valamint taktikailag is fejlődni. Az eredmények azt mutatják, hogy jó úton járunk. Nincs elvárás fiataljainkkal szemben, hiszen ez lesz az első ilyen komoly világversenyük, ráadásul a nemzetközi mezőnyben sem tudjuk, hogy alakultak az erőviszonyok az elmúlt két évben” – nyilatkozta honlapunknak edzőjük, Klima Zsuzsanna.

Sportolóinkra a következő hetekben a nyári szünet helyett komoly munka vár, hogy felkészüljenek az Eb-re, amelyet a finnországi Tamperében rendeznek augusztus 20-a és 22-e között.

Jó felkészülést kívánunk nekik!

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay