Remekül sikerült a szekszárdi idénynyitó verseny karate szakosztályunk számára. Fiataljaink 5 arany-, 9 ezüst- és 6 bronzérmet szereztek a 16. Cikádor Kupán, ahol már az új rendszer szerint bonyolították le az eseményt.
A WKF karate egyesületek a nyári szünetben összefogtak és kitaláltak egy új rendszert melynek létrejöttében a BVSC-Zugló edzőjének, Klima Zsuzsának is nagy szerepe volt, hogy ne csak két-, hanem háromszintű versenyeztetés legyen szeptembertől a magyar karate versenyeken.
„Ez több országban működik már, tehát nem új dologról van szó, hanem csak Magyarországon az. A Covid után nagyon fontos, hogy megkülönböztessük a különböző szintű versenyzői tudást. A hétvégi versenyünket már ebben a háromszintű rendszerben rendezték meg” – árulta el a szakember.
Az új besorolás alapján az A-kategóriába a legjobbak kerültek, akik a válogatott szereplésre is pályáznak. A B-be azok a versenyzők vannak, akik a kezdőt kinőtték, de még külföldi versenyrutinjuk nincsen. Végül a C-kategóriában szerepelnek a kezdők és akiknek alig van még versenyrutinjuk.
Ami pedig a szezonkezdő szekszárdi versenyt illeti, fiataljaink remek eredményeket értek el. A 16. Cikádor Kupán 20 egyesület, közel 400 sportolója vett részt. Szodorai Bence két korcsoportban (kadet és junior) is a dobogó legfelső fokára állhatott fel, de Szombati Vivien (U10-11, +38 kg), Szinák Csaba Zalán (kadet, -63 kg) és Bagotai Viola (kadet, -54 kg) is aranyérmes lett.
Összesen 5 arany-, 9 ezüst- és 6 bronzérmet hoztak el sportolóink Szekszárdról!
Gratulálunk a versenyzőknek és edzőiknek! Hajrá BVSC!
Aranyérmesek:
Szombati Vivien 10-11 év +38 kg
Szinák Csaba Zalán kadet -63 kg
Szodorai Bence 2 arany kadet +70 kg, junior +76 kg
Bagotai Viola kadet -54 kg
Ezüstérmesek:
Gyurics Lili 10-11 +43 kg, 12-13 -48/-54 kg
Graser Gellért 8-9 -30 kg
Karczub Erik 10-11 -40 kg
Szőke Ádám 12-13 -50 kg
Győrfi Endre 12-13 -55 kg
Katona Bence 12-13 -50 kg
Szinák Csaba junior -61 kg
Ádám Alexa junior -59 kg
Bronzérmesek:
Zebegényi Niké 8-9 -33 kg
Kerekes Panna 10-11 +38 kg
Farkas Wellmann Ákos 8-9 -30 kg
Papp Réka junior -59 kg
Ádám Adri 12-13 -54 kg
Hab Gábor junior -61 kg