Horvátországban július 12 és 25 között rendezték a harmadik Európai Egyetemek Játékokat.
A megrendezésre kerülő 21 sportág egyike a karate volt, melynek magyar képviselői két ezüst- és egy bronzérmet szereztek az eseményen. A teljes magyar küldöttség első dobogós helyezése az Arashi SC versenyzője, Nagy Botond nevéhez fűződött, aki a férfi formagyakorlatokban (kata) szerezte meg a bronzérmet.
A férfi csapatok küzdelmében (kumite) azonban még fényesebb magyar érem született: a kecskeméti Virág András, illetve a klubunkat képviselő György Dániel, Höning Ádám, Höning Dávid, Höning Alexander, Szegedi Döme és Kapdebo Lóránd összeállítású együttes – az ugyancsak BVSC-s Ruzsinszki György edző vezetésével - a dobogó második fokára állhatott fel. A csapat egy német és egy bosnyák gárda legyőzésével jutott a döntőbe, ahol csak a házigazda horvátok tudtak náluk jobbnak bizonyulni.
Az egyéni küzdelmek során klubunk versenyzője, Kapdebo Loránd a 60 kg-os férfiak küzdelmében szintén a második helyen végzett. A korábbi korosztályos Eb-ezüstérmes magyar versenyzőt a szlovák Dobrotka elleni döntőben egy túl erősre sikerült fejütés miatt leléptették.
Egy másik karatésunk, a 84 kilós Höning Alexander is közel állt az éremszerzéshez, aki montenegrói, portugál, majd angol ellenfelét verve a legjobb négy közé került. Az Európa-bajnok török Aktas-szal szemben nem sikerült a döntőbe jutás, majd a bronzmérkőzésen 1-0-ra alulmaradt a fehérorosz Isakau ellenében, így végül az ötödik helyen zárt.