BVSC Napló: Visszatekintések

Bár egyelőre még várnunk kell a versenyekre és a bajnokságok folytatására, azonban így is volt miről írnunk a múlt héten. Az év első BVSC Naplójában még a visszatekintéseken volt a hangsúly!
A koronavírus-járvány ellenére, ha többségében zárt kapuk mögött is, de jól szerepeltek felnőtt csapataink a bajnokságokban. Őszi visszatekintő sorozatunk első részében az NB II Keleti csoportjának hatodik helyén álló női labdarúgóinkkal foglalkoztunk. A folytatásban pedig az OB I-ben remek őszt produkáló férfi vízilabdázókon volt a sor.
Jól sikerült az ősz ifjúsági kézilabdázóinknak a nőknél és a férfiaknál egyaránt, hiszen jelenleg mindkét együttesünk a tabella első két helyén áll. Bár több elmaradt meccs miatt még módosulhat ez az állás, így is bizakodva várhatjuk a folytatást!
Már 200 napnál is kevesebb van hátra a tervek szerint a 2021-re halasztott tokiói olimpia rajtjáig. Megnéztük, hogy milyen kvalifikációs versenyek várnak sportolóinkra, ahol bebiztosíthatják helyüket a július 23-án kezdődő ötkarikás játékokra.
A járvány miatt sok sportesemény elmaradt tavaly, ennek ellenére sportolóink és szakembereink szép sikereket értek el, mivel öt kategóriában is felkerültek a 63. M4 Sport – Az Év Sportolója Gála 2020-as rendezvény tízes listáira!
Az Európa-bajnoki negyedik helyezett, olimpikon, kétszeres magyar bajnok, későbbi nagyszerű nevelőedzőt, bírót és titkárt Erdős Mártont az Új köztemetőben kísérték utolsó útjára pénteken, ahol szakosztályunk is képviseltette magát.