Augusztusban múlt 39 éve, hogy Vörös László a BVSC-hez került. Azóta rengeteget tett a birkózó szakosztályért. Laci bácsi nyugdíjas lett, így szakosztályunk elbúcsúztatta őt, míg a BVSC Openen megakapta az Örökös Tagnak járó elismerést is Szatmáry Kristóf elnöktől.
Hogy került ide a BVSC-hez 39 évvel ezelőtt?
1983-ban elvégeztem a segédedzőit és szerettem volna már edző lenni. 17 éves versenyzői pályafutásom után úgy döntöttem eljött az ideje a váltásnak. Korábban a Szpariban, az MTK-ban és a Honvédban is birkóztam. Utóbbi klubnál szerettem volna elsőként edzősködni, de nem kaptam nyáron szerződést, amiről panaszkodtam a társaimnak és ajánlották a BVSC-t. A klub akkori vezetői közül többen a tanáraim voltak, illetve Székely Pali bácsi is ismert engem versenyző koromból. Nála jelentkeztem és azt mondta, hogy kell egy edző, de mivel fiatal vagyok, az lenne a kérése, hogy edzőpartnerként is segítsem a felnőttek munkáját. Eleinte játékos-edző voltam, aztán rájöttek, hogy értek a papírokhoz is, így intéző, majd technikai- és szakosztályvezető lettem. De ezeket úgy csináltam, hogy mellette pályamunkás is voltam ha kellett, valamint berendeztem versenyek előtt a termet, vagy éppen takarítottam. Úgyhogy amit kellett, azt csináltam.
Azért ez nagyon sok minden. Ez azt is mutatja, hogy nagyon szerette Laci bácsi a sportágát és hivatásként tekintett rá. Minek köszönhető ez a szeretet?
Sokféle sportágat kipróbáltam. 14 évesen aztán egyik barátom mondta, hogy menjünk birkózni. Én pedig ott ragadtam. Nagyon jó baráti és családi közegbe kerültem. Mindig tiszteltem azokat, akik nálam jobbak voltak. Ezért amikor úgy éreztem, hogy versenyzőként már nem tudok nagyot alkotni, akkor döntöttem el, hogy nem szeretnék elszakadni a sportágtól, de más területen kamatoztatnám a tudásomat.
Mi volt a mottója hosszú pályafutása alatt?
Egyszer Szlovákiában egy kiránduláson az Andrássy Kastélyban láttam azt a latin mondást, ami magyarul annyit jelent, hogy „Nem létezni, de lenni”. Tehát nem az a lényeg, hogy én mit csináltam, hanem az, hogy a többieknek megcsináltam. Mondhatnám a Balczó Küldetés c. filmét is, amelyben beszélt a sportág iránti alázatról. Én nagyon tiszteltem a versenyzőket, akik jobbak voltak nálam. Úgy éreztem, hogy az a küldetésem, hogy a birkózás, amikor idekerültem, onnantól pedig a BVSC birkózó szakosztályának az ügyét szolgáljam. Ez volt az életem. Észre se vettem, hogy eltelt ez az idő, csak tettem a dolgom.
Mi a fő üzenete egy ilyen hosszú korszak lezárásaként?
Igyekeztem mindenkit kiszolgálni. A versenyző és az edző számomra szent volt. Próbáltam ott segíteni, ahol tudok. És ami nagyon fontos, a birkózók szív-lélek emberek!
További jó egészséget kívánunk Laci bácsinak és köszönjük neki a rengeteg munkáját!
