BVSC-s sportoló nyakába akasztották a magyar küldöttség első érmét a Kazahsztánban zajló birkózó-világbajnokságon. Korpási Bálint sorozatban negyedik alkalommal állhatott dobogóra vb-n. Gratulálunk sportolónknak!
A kazahsztáni világbajnokság előtt adott interjújában arról beszélt honlapunknak Korpási Bálint, hogy szeretné kihozni magából a maximumot. Sportolónk ehhez hűen nem vette félvállról a dél-koreai Lee elleni meccset. Sőt, tulajdonképpen erődemonstrációt tartott a szőnyegen. Hamar előnybe került és mögé kerüléssel, pörgetéssel is tovább növelte előnyét. A Maci becenévre hallgató világbajnokunk azonban nem ült rá az eredményre és próbált újabb akciókat csinálni ellenfelén. Bő egy perccel a mérkőzés vége előtt pedig le is zárta a találkozót, így Korpási technikai tussal nyerte meg a bronzérmet Nur-Szultanban.
„Az egyik szemem sír, a másik nevet. Sír a szombati elvesztett elődöntő miatt, amelyen olyan hiba miatt kaptam ki, amit diák kettőben szoktak csinálni, ez a bronzérem viszont kicsit kárpótol. Volt egy teljes napom arra, hogy elfelejtsem a szombati vereséget, és bár ezzel a koreaival még sosem birkóztam, sikerült simán legyőznöm. Az elmúlt négy világbajnokságon felállhattam a dobogóra, erre azért büszke lehetek!” – nyilatkozta az Nemzeti Sport Online-nak Korpási.
Ez az önmagában is nagyszerű siker Bálint múltját nézve különösen is felértékelődik, hiszen sorozatban negyedik világbajnokságán állhatott fel a dobogóra és zsinórban nyolcadik érmét nyerte felnőtt világversenyen!
Rajta kívül Kiss Balázsért is szoríthattunk vasárnap. Bálint súlycsoportja sajnos nem szerepel az olimpián, Balué, a 97 kilogrammos viszont igen, így ő tokiói kvótáért harcolt elsősorban. Az első meccsén 9-7-re nyert az osztrák Daniel Gastl ellen, a tizenhat közé jutásért viszont technikai tussal kikapott a kubai junior-világbajnoktól. Sajnos Gabriel Rosillo Kindelan is vereséget szenvedett a következő körben, így Balu búcsúzott a vb-től, de jövő tavasszal még kiharcolhatja a tokiói szereplést.
Gratulálunk sportolóinknak!